Breaking News

Hét és fél év börtönt kapott a lányát megerőszakoló bárándi férfi

Püspökladány - Az apa tagadott, de nem fellebbezett. A gyámhatóság a család három gyermekét nevelőszülőknél helyezte el.

Első fokon 7 év 6 hónap fegyházbüntetést szabott ki erőszakos közösülés miatt a Püspökladányi Városi Bíróság kedden arra a férfira, aki a vád szerint 2011 márciusában megerőszakolta értelmi fogyatékos lányát Bárándon.

Az 54 éves férfi a vád szerint az akkor 17 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos lánya szobájában utasította a sértettet, hogy vetkőzzön le, majd közösült vele – közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Az apa azt használta ki, hogy a lány alacsony intelligenciaszintje miatt nem ismerte fel a cselekmény jelentőségét, következményeit, és akaratnyilvánításra sem volt képes.

A lány végül a bentlakásos nevelőotthonban – ahol hét közben tartózkodott – társainak mesélte el a történteket. Ők szóltak a pedagógusoknak, akik értesítették a rendőrséget.

A szóvivő elmondta: az apa végig tagadta bűnét, ennek ellenére az ügyvédjével tudomásul vették a büntetést, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.

Az ügyben az apa mellett másodrendű vádlottként a lány anyját is megvádolták kiskorú veszélyeztetésével, azonban bizonyítottság hiányában felmentették e vád alól. A bárándi gyámhatóság a család három gyermekét nevelőszülőknél helyezte el.

Nincsenek megjegyzések