Időjárás:Időjárás

Csak jövőre lesz teljes a DKV utastájékoztatója

Debrecen – A munka kisebbik részét már elvégezte egy budapesti cég, a nagyobbik részre eddig nem találtak kivitelezőt. Ez okozza a csúszást.


Jelenleg nemhogy a villamosok érkezését, de még a pontos időt sem mutatják a DKV utastájékoztató oszlopai. Az utastájékoztató rendszerre évekkel ezelőtt 172 millió forintot költöttek, ebből az összegből állították fel a kijelzőket és a korhű oszlopokat a megállókban, valamint lefektették az optikai kábeleket. Az informatikai rendszer azonban elavult, ezért azt le kell cserélni – mondta korábban Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója. Az oszlopok és a kábelek maradnak, a kijelzőket és a szoftvert cserélik le. Emellett öt új oszlopot is kihelyeznek, és a járműveken is lecserélik az utastájékoztató rendszert; a villamosok és a trolik is jól olvasható LED kijelzőket kapnak a szélvédőkre.

A korszerűsítésre csaknem 100 millió forintot nyert a cég a Regionális Operatív Program pályázatán, melyhez a DKV még 25 millió forinttal járul hozzá. Korábban abban bíztak, hogy még 2012-ben végeznek a teljes beruházással.

Májusban írtunk arról, hogy a DKV közbeszerzési pályázata félig eredményes, félig eredménytelen lett, a munka egyik felére találtak kivitelezőt, a másikra nem. A GPS alapú utastájékoztató rendszer korszerűsítését 22 villamos megállóhelyen, illetve az öt új oszlop telepítését a budapesti székhelyű Sagemcom Magyarország Kft. nyerte nettó 30 millió forintért. Azóta ezt a munkát a cég el is végezte.

A beruházás másik, nagyobbik felére, a járműveken lévő tájékoztató rendszerek (17 villamos, 29 troli, hardverrel és szoftverrel) korszerűsítésére azonban akkor nem sikerült kivitelezőt találni. Mindegyik pályázó sokkal többért vállalta volna a munkát, mint amennyi pénz volt rá. A DKV a múlt héten írta ki újra a tendert, amire 2012. december 21-éig lehet jelentkezni, azaz idén már nem végeznek.

Amennyiben a DKV nyertest tud hirdetni, és aláírhatják a szerződést, úgy a nyertes pályázónak a szerződéskötést követően 4 hónap áll a rendelkezésére, hogy a munkát elvégezze.

Kérdésünkre, hogy miért csak most jelent meg az újabb pályázat, Csohány Andrea, a DKV kommunikációs előadója elmondta, a pályázatot el kellett küldeni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályához közbeszerzés-jogi minőségellenőrzésre. Ez az ellenőrzés több hónapot vett igénybe.

Csohány Andreától azt is megtudtuk, hogy hiába végezték már el a munka kisebbik felét, sajnos abból az utasok még nem sokat érzékelhetnek, mivel a beruházás másik részéhez tartozik a rendszerek működéséhez szükséges szoftver és a szerver beszerzése. A teljes rendszer pedig csak ezek üzembe állításával működik, s akkor valósul majd meg a valós idejű utastájékoztatás. A remények szerint 2013 első felében.
dehir.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog