Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Fémfoga segíthet az ismeretlen holttest azonosításában

Debrecen – Még mindig nem tudták azonosítani azt a férfit, akit két héttel ezelőtt elütött a Tiszalökről Debrecenbe közlekedő vonat.

A debreceni rendőrkapitányság tájékoztatása szerint újabb információk kerültek elő a férfival kapcsolatban. Mint arról a Dehir.hu is beszámolt, március 7-én este hét óra körül az úgynevezett vértesi átjárótól 300 méterre a Tiszalökről Debrecenbe közlekedő vonat elütött egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette a balesetben. Az áldozat személyazonosságát azóta sem sikerült megállapítani.

A rendőrség tájékoztatása szerint a boncolás során kiderült, hogy az ismeretlen  férfi jobb oldali felső 4-es foga és a bal oldali jobb alsó foga is fémfog. Nem volt kopaszodó, a súlya 90 kilogramm, a bal vállán egy négy centiméteres heg található.

Az ismeretlen férfi körülbelül 160 centiméter magas, köpcös testalkatú, a baleset időpontjában kék színű farmernadrágot, barna színű bőr félcipőt, barna zoknit, kék színű kötött sapkát és szemüveget viselt.

A debreceni rendőrkapitányság kéri, hogy aki a férfi személyazonosságával vagy a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen – személyesen – a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám) vagy hívja telefonon a 52/516-400/27-52 melléket vagy a nap 24 órájában elérhető 52/ 457-040 számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást folytat vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.