Breaking News

A buszvégállomáson megrongált biciklik tulajdonosainak jelentkezését várják

A rendőrök annak a két kerékpár-tulajdonosnak a jelentkezését várják, akiknek biciklijét a Külsővásártéren megrongálták. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Egy debreceni férfi 2016. szeptember 17-én 0 óra 15 perc körül Debrecenben a Külsővásártéren található autóbusz-állomás váróterme mellett lévő tárolóban három kerékpárt megrongált úgy, hogy azok felnijét meghajlította, a bicikliket egymásnak lökte, azokra felült és az egyikről eltulajdonította a lámpát. Két megrongált kerékpár tulajdonosát a rendőrök még keresik.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy az a két sértett, akiknek a fenti képen látható helyen és a megadott időben a kerékpárjukat megrongálták, vagy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Nincsenek megjegyzések