Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Debreceni polgármester: nincs realitása a menekülttábor újranyitásának

Debrecen polgármestere szerint nincs realitása a helyi menekülttábor újranyitásának, miután a szavazók nagy többsége támogatja kormány migránspolitikáját.
Papp László (Fidesz-KDNP) vasárnap este a népszavazás eredményét értékelő sajtótájékoztatóján az MTI-nek elmondta: a referendumon több mint 3,2 millió magyar állampolgár, köztük 66 ezer debreceni szavazó megerősítette a kormány politikáját, hogy jó döntés volt a déli határszakasz műszaki lezárása, a “migránsáradat” megfékezése, és a debreceni menekülttábor bezárása.

A politikus kiemelte: ma senki nem kérdőjelezi meg Magyarország európai uniós tagságát, pedig 2004-ben kevesebben szavaztak a tagság mellett, mint most az uniós kvóta ellen. Ebből az következik, hogy senki nem vonhatja kétségbe a kvótaellenes népszavazás eredményét, amely komoly felhatalmazást ad a kormánynak a magyar álláspont brüsszeli képviseletére – mondta Papp László.

A debreceniek jelentős része egyértelmű irányt mutatott: elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, támogatja a kormány migránspolitikáját, amelynek következetes végrehajtásával nem kell attól tartani, hogy újranyissák a debreceni menekülttábort – hangoztatta a polgármester.

Görög Jenő, az LMP debreceni önkormányzati képviselője:
Egy hónapja azt gondoltam, meglesz az 50 százalékos érvényességi küszöb, de aztán ahogy a különböző ellenvéleményeket, méréseket olvastam, már nem vagyok meglepve az alatta maradásnak. Ami az igen-nemek arányát illeti, az történt, amit vártam. Az LMP nem folyt bele ebbe a népszavazásba, most pedig remélem, mielőbb megnyugszanak a kedélyek, és a belső dolgainkra koncentrálunk.
Huszka Imre, az MSZP megyei elnöke:
Ez a népszavazás, az eredménytől függetlenül szégyen minden pártpolitikai elitjének. Ezt győzelemnek beállítani nevetséges. Az alacsony részvétellel a magyarok újra kinyilvánították, hogy elegük van a politikusokból. Szerénységre, valódi témákra lenne szükség ahhoz, hogy az emberek higgyenek nekik. Szeretnék, ha nem pénzforrásként kezelnék a pozíciójukat, hanem a polgárokat képviselnék az egészségügy, az oktatás és nyugdíj kérdésében.
Korbeák György, a KDNP megyei elnöke:
Ötven százalék körüli részvételi arányra számítottam, ugyanakkor ez az eredmény is számottevő. Három millió nem, vagyis az elsöprő többség azt üzeni Brüsszelnek, hogy nem kér a kényszerbetelepítés tervéből. Szeretném ennek a súlyát kiemelni, azt, hogy ennek a tömegnek a véleményét a magyar kormánynak el kell juttatnia Brüsszel felé. Köszönöm a hajdú-bihariaknak a részvételt.
Kulcsár Gergely, a Jobbik megyei elnöke:
Bebizonyosodott, hogy a Jobbikra kellett volna hallgatnia a Fidesznek. Többször javasoltuk az alkotmánymódosítást, ami gyors, biztos és ingyenes megoldás lett volna. Így viszont az érvénytelen népszavazással húsz milliárd forintot dobott ki az ablakon a kormány, ráadásul Brüsszel „kezébe” is adott egy aduászt hazánkkal szemben. Mi a nem szavazatra biztattuk az embereket. Mielőbb alaptörvény-módosítást kezdeményezünk, hogy Magyarország megvédhető legyen a betelepítési kvótától.
Papp László polgármester (Fidesz-KDNP):
A magyar állampolgárok jelentős része egyértelmű állásfoglalást tett a véleménynyilvánító népszavazáson. Hatvanötezer debreceni polgár nem szavazata kötelezi a választott képviselőket. Szégyelljék magukat azok, akik arra buzdítottak, hogy a polgárok ne vegyenek részt a demokrácia egyik legszentebb intézményében. A távolmaradók senkit sem hatalmaznak fel semmire. Büszke vagyok azokra, akik átérezték a népszavazás jelentőségét és részt vettek.

Nincsenek megjegyzések