Breaking News

Díszpolgári címet kapott az államtitkár

A diákok műsora a hat évtizeddel ezelőtti napokba repítették vissza az emlékezőket Nyíracsádon.
A nyírségi település önkormányzata és intézményei, a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai október 21-én a kora délelőtti órákban közösen emlékeztek az 1956-os forradalom hőseire. A megemlékezésnek a művelődési ház adott otthont, ahol Sándor Edit intézményvezető köszöntötte az ünneplőket, majd Czirjákné Szabó Katalin iskolaigazgató helyettes ünnepi gondolatait figyelte feszült figyelemmel a zsúfolásig megtelt terem hallgatósága.

„Megmozdult a föld”

Az ünnepi beszédet követően Kedves Györgyné Zilahi Enikő pedagógus vezetésével az általános iskola tanulói pezsgő forradalmi hangulatot varázsoltak a színpadra, ahol a 60 évvel ezelőtti események keltek életre egy-egy jelenet, dal és vers által. A közönség átérezhette a rögtönítélő bíróságok, a börtönök hangulatát, a diktatúra kegyetlenségét, a kivándorlás megható pillanatait és a forradalom pezsgő, magával ragadó áradatát is. A műsort követően Kedves György nyíracsádi pedagógus, zeneszerző, a forradalom tiszteletére írt, Fohász a magyarokért című dalát hallgathatta meg a több száz fős ünneplő tömeg.

Elismerés a támogatásért

A műsort követően díszpolgári cím adományozására került sor. Az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján a megtisztelő címet idén Tasó László államtitkár kapta, aki magánemberként, országgyűlési képviselőkén és államtitkárként is évtizedek óta szoros kapcsolatot ápol a településen élőkkel, és sokat tett Nyíracsádért. Államtitkár érdemeit Veres Istvánné alpolgármester méltatta, aki többek között kiemelte, hogy Tasó László személyiségével és felívelő pályájával nemcsak példát mutatott, de hű is maradt szűkebb hazájához és a nyírségi emberekhez is. A díszpolgári címet dr. Nagy János polgármester adta át. Ezt követően Tasó László mondott köszönetet az elismerésért, méltatva a település eddigi díszpolgárainak érdemeit is. Az ünnepség a Szózattal ért véget Nyíracsádon.

Nincsenek megjegyzések