Breaking News

Micsoda éjszaka volt a Debreceni Egyetemen!

Drónröptetéssel és szélcsatorna-bemutatóval már kora délután megkezdődtek a Kutatók Éjszakája programjai a Debreceni Egyetemen. A tudományos ismeretterjesztő és népszerűsítő rendezvényhez idén már 10. alkalommal csatlakozott az intézmény.
Hamar megtelt az Egyetem téri Főépület és környéke kisebb-nagyobb csoportokkal, családokkal, szervezetten érkező iskolásokkal, akik összesen csaknem 100 érdekes esemény közül választhatták ki a kedvükre valót.

- Míg kezdetben elsősorban a debreceni középiskolásokat invitáltuk a Kutatók Éjszakájára, mára a bemutatkozó tudományterületek és a látogatók köre is bővült. Szép számmal érkeztek a régióból, hiszen Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Szolnokról, Miskolcról és Karcagról is fogadtunk iskolás csoportokat. Azt, hogy mennyire népszerűek a programjaink az is mutatja, hogy több mint ötezren jöttek el szeptember 30-án a Debreceni Egyetemre – mondta Varga Zsolt tudományos igazgató.

- A legapróbb korosztálytól a legidősebbekig voltak látogatóink, jócskán túlnőtt az egyetem és a város keretein a rendezvény. Köszönhető ez talán annak is, hogy minden évben sikerül bővíteni a választékot, és új programokat kínálni a tudomány iránt érdeklődőknek – fogalmazott Mándy Zsuzsa, a program fő szervezője.

Most sem maradtak el a látványos kémiai kísérletek, bemutatkoztak a fizikusok, láthattuk „munka” közben a szélcsatornát és a folyóvizes labort, de volt matematikai játszóház, bemutatkoztak a növényi lombikbébik, és az egyetemi könyvtárt titkos, látogatóktól egyébként elzárt részlegében is lehetett sétát tenni a több 100 éves kötetek között, de emellett újdonságok is várták a tudomány iránt érdeklődőket.

Szokatlan környezetben a Díszudvaron tartott bemutatót egyszerű háztartási eszközökkel a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia, akik első alkalommal vettek részt a Kutatók Éjszakáján.

- A Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként működünk már 2009 óta, de most úgy tűnik, lehetőség lesz egy mindkét fél számára előnyös, a gyakorlatorientált képzést segítő stratégiai partnerkapcsolat kialakítására a Természettudományi Kar Kémiai Intézetével – mondta az unideb.hu portálnak Sóvágó Judit, a csapat vezetője.

A Néprajz Tanszék jóvoltából még házasságot is lehetett kötni ezen a rendhagyó éjszakán. A Campus Fesztivál népszerű programját most is nagy örömmel fogadta a közönség.

- A leendő menyasszonyok mirtuszkoszorút készíthettek, a folktivity programban mindenki tesztelhette néprajzi ismereteit, de ki lehetett próbálni a fűszernövények felismerését is. Néhány alapvető néprajzi fogalom megismertetése volt a célunk– tudtuk meg a tanszék fiatal munkatársától, Marinka Melindától.

Európa legnagyobb tudománykommunikációs rendezvénysorozatához az egyetem valamennyi kara csatlakozott, minden debreceni campuson, valamint Nyíregyházán és az Agóra Tudományos Élményközpontban is ingyenesen lehetett bepillantani – néha talán rendhagyó módon – a tudomány kulisszái mögé.


Sajtóiroda - BZs

Nincsenek megjegyzések