Breaking News

Teherautó és személygépkocsi ütközött a 47-esen

Egy 20 éves férfi 2017. július 21-én 13 óra 48 perckor Berettyóújfalu külterületén a 47-es számú főúton személygépkocsival közlekedett Berettyóújfalu irányából Derecske irányába, amikor megelőzött egy teherautót.
Közvetlenül az előzés után azonban az autója sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, mely eredményeként a kavicsos útpadkára lehaladt és sodródni kezdett. Ennek következtében áttért a menetiránya szerinti baloldalba, majd pedig az úttest melletti árokba csapódott. 

A balesetben az autó vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek. Az eset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nincsenek megjegyzések