Breaking News

Férfi vízilabda Ob I: becsülettel küzdött a DVSE az egri vitézek ellen

A felsőházi rájátszás nyitó fordulójában a méregerős hevesiek otthonában papírforma-eredmény született. Szombaton jön a Miskolc.
Fölényesen, nyolc góllal nyert az Eger a vendég Debrecen ellen a férfi vízilabda ob I középszakaszában, a felsőház nyitófordulójának hétfői mérkőzésén.

A bajnokság talán legerősebb csapatának, az alapszakaszt veretlenül, mindössze egy döntetlennel teljesítő egriek otthonában tisztességgel helyt állt a felsőházi tagságot bravúros hajrával megszerző debreceni együttes.

Az egriek végig kézben tartották az irányítást, és lényegében az első két negyedben eldöntötték a csata sorsát. Ugyan a harmadik játékrészt a debreceniek nyerték meg, ez csak szépségtapasz volt, mert az utolsó nyolc perc ismét az Egeré lett.

Az egrieknél Kovács, a szerb Rasovics és a görög Vlahopulosz is három gól ért el, ezzel a mezőny legeredményesebbjei voltak.

A csapatok a középszakaszba magukkal viszik a bajnoki alapszakaszban szerzett pontjaikat, így a nyolcadik helyen kvalifikált DVSE jelentős hátrányban van a többiekkel szemben.

Március 3-án, szombaton 18 órakor a Miskolc elleni hazai mérkőzéssel folytatódik a DVSE felsőházi programja.

E.ON férfi Ob I, középszakasz, 1. forduló

Felsőház:
ZF-Eger - Debreceni VSE 16-8 (4-2, 4-1, 2-3 6-2)

Eger, 100 néző. Vezette: Mucskai, Tordai.

EGER: B. Mitrovics – Lőrincz, Vlahopulosz 2,  DECKER 1, Hárai, KOVÁCS G. 3, RASOVICS 3 . csere: Angyal 1, BEDŐ 2, HOSNYÁNSZKY 2,  Avramovics 1,  Biros B., Magyar M.
Vezetőedző: Dabrowski Norbert

DVSE: LÉVAI – Kállay 1, SZŐKE SZ. 2., Fejős, Obradovics, Boros T. 1, Macsi 1 - csere: Süveges 1 , DURIK 2, Smitula, Dienes,  Somlai,  Fekete. 
Vezetőedző: Komlósi Péter

Mestermérleg

Dabrowski Norbert: 
– Köszönöm a debreceniek hozzáállását, hogy hozzájárultak a hétfői időponthoz. Három hónapig szerda szombat menetrendben fogunk játszani. A 8 kapott gól több mint kellene, de a konditeremből érkeztünk az esti mérkőzésre.

Komlósi Péter: 
– Tudtuk hogy erős az Eger, kalkulálni lehetett a vereséget. Tisztességes meccset játszottunk, a nagy különbség  annak köszönhető, hogy sok lefordulásos gólt kaptunk. 

A tabella:

 1.  Eger                43 pont
 2.  Szolnok           42
 3.  FTC                 42
 4.  OSC Újbuda    36
 5.  Miskolc            26
 6.  BVSC              25
 7.  Honvéd            23
 8.  Debrecen         17

Nincsenek megjegyzések