Breaking News

Malév egykori vezetője mutatja be regényét Debrecenben

Mint kavicsos part felé a hullám címmel írt könyvet Kozma László, a kötetről a DAB Székházban beszélget Bódis Zoltánnal.

Kozma László, a Malév Kelet-Magyarországi Területi Igazgatóságának egykori igazgatója mutatja be Mint kavicsos part felé a hullám című könyvét február 28-án, szerdán 15.30-tól a DAB Székházban.

Az eseményen Rácz István, az MTA DAB Klub elnöke mond köszöntőt, majd Bódis Zoltán, a Szent József Gimnázium igazgatója beszélget a szerzővel. A kötetből Szabó András előadóművész olvas fel néhány részletet.

Kozma László változatos életpályát futott be.

Debrecenben született 1942-ben, a középiskola elvégzése után erdőmérnöknek készült. A sikertelen felvételi után az IBUSZ lett az első munkahelye Debrecenben. A „legalsó polcon” kezdte, forgalmi gyakornok volt, és ahogy illik, szép lassan végigjárta a „ranglétrát”, tíz évet töltve el a cégnél.

A hetvenes évek elején az idegenforgalmi hivatalhoz, a Hajdútouristhoz „igazolt”, a fizető-vendég-szolgálattal foglalkozott. Közben főiskolát is végzett: vendéglátó-ipari-idegenforgalmi üzemgazdász oklevelet szerzett. A Malév-jegyirodába 1981-ben került, először jegyeladó volt, majd 1984-ben lett irodavezető, az akkor még az Aranybikában működő, mindössze két főt számláló irodában.

Kozma László egyik kedvenc időtöltése a főzés, ami tulajdonképpen iskolai végzettsége révén a szakmájának is tekinthető. Emellett pedig az írásban is kipróbálta magát: Mint kavicsos part felé a hullám című, nemrég megjelent regényét mutatja be a debreceni közönségnek a DAB Székházban.

Részlet a regényből:

„Óriási csattanás, sikoly és üvöltés, majd néma csend. Csak az egyik autó kereke gurult még, de egyre lassabban, majd oldalára borulva, az is mozdulatlanná vált. Hamar jött a mentő, a rendőrség, de élő embert nem találtak; nem volt kit meghallgatni. Ám egyszer csak egy ruhacsomó megmozdult, és felhangzott egy csecsemő sírása. A mentőorvos oda-ugrott, és látta, hogy a csecsemő ép és egészséges. A jól bebugyolált baba követelte a tejet. Ő nem tudott semmiről, csak azt érezte, hogy éhes, és itt az ideje az evésnek.

Molnár Pétert a nagymama nevelte fel, aki szintén Katalin volt. Más rokonuk nem lévén, kettesben éltek. A nagyit pici korától kezdve Katman-nak hívta, ami a Kata-mama lerövidítése lehetett. Imádta a nagymamát, hiszen ő is rajongásig szerette. Katman Pécsett lakott egy régi házban, a Tettye közelében. /3. kép/. A házhoz kert is tartozott, ahol remekül lehetett játszani. Itt boldog gyermekkora volt, és mindent megkapott, amit egy gyermek a szüleitől is megkaphat. A nagyi némiképp pótolta az anyját, csak az apa hiányzott. A teljes valóságot csak akkor tudta meg, amikor iskolába kezdett járni. Akkor tudta meg azt is, hogy messze, az Atlanti Óceánban van Madeira szigete, ahol született. Ez mindig nagyon izgatta a fantáziáját, s kicsit büszke is volt rá, hogy nem Pécsett, vagy Siklóson, Harkányban vagy akárhol Magyarországon született, mint a többiek. Kicsit rejtélyes is volt; nem hasonlított a szüleire. Katman szerint az ő nagyapja volt ilyen. Péter 170 cm. magasra nőtt, haja koromfekete, szeme csillogó, barna volt, bőre pedig olyan sötét, amilyet egyesek csak egész nyári napozás után tudtak elérni. Szája szögletében mindig mosoly bujkált, mindig kész volt egy kis nevetésre. Imádott kerékpározni és fára mászni. Öt éves kora óta tanult zongorázni; a tehetsége igen hamar megmutatkozott.”

Nincsenek megjegyzések