Időjárás:Időjárás

Barcsa Lajos: minden debreceni lakos sikere a jövő európai városa cím elnyerése

Több szempontból is fontos volt a cannes-i gála a város számára: Debrecen több külföldi befektető figyelmét is felkeltette.
Debrecen a jövő európai városa. A címet a rangos brit napilap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó egysége ítélte oda. A díjat a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési konferenciáján, Cannes-ban vehette át a debreceni küldöttség. Az indoklás szerint kategóriájában a cívisváros rendelkezik a legkiemelkedőbb tőkevonzási stratégiával. Erről a stratégiáról is beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában Barcsa Lajos alpolgármester.

A cím elnyerését Barcsa Lajos minden debreceni lakos sikerének is nevezte. Felidézte:

nem ez az első jelentős elismerés, tavaly az év feltörekvő városa címet nyerte el Debrecen, valamint a Világbank is értékelte a várost.

Az oktatási lehetőségek, a déli ipari park fejlesztése és a repülőtéri forgalom fellendülése is hozzájárul ehhez a sikerhez, említette meg az alpolgármester, valamint kiemelte az EDC munkáját is, ahol „a város jövőjéért felelős tárgyalások is folynak”.

Az alpolgármester arra is kitért, hogy a befektetőknek a munkaerő toborzás terén is jó tapasztalatai vannak: a Thyssenkrupp vezetője elmondta Barcsa Lajosnak, hogy a tervek szerint haladnak, és jó képességű kollégákat találtak.

A cannes-i díjátadón Papp László polgármesterrel együtt részt vett Barcsa Lajos is. Mint elmondta, ezen a rendezvényen 100 város 500 városa képviseltette magát, 20 ezer négyzetméteres kiállítótér állt rendelkezésre. Megemlítette, hogy

a díjnak köszönhetően több ingatlanfejlesztő is érdeklődni kezdett a város iránt.

Barcsa Lajos ötletként felvetette, hogy a repülőtér mellett érdemes volna irodaparkot, vagy olyan hotelt építeni, ahol a például üzleti ügyben érkező utasok kényelmesen megszállhatnak.

Barcsa Lajos megjegyezte: nem véletlen az, hogy fejlesztik a 600 hektáros déli ipari parkot, hiszen még több befektetőre számítanak a jövőben: jelenleg több tárgyalás is folyik a cégekkel, ám bizalmas információk lévén egyelőre nem mondhatott el erről konkrétumokat.

Tekintse meg a videót is, kattintson ide!
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog