Breaking News

Felpróbálta a szemüveget, majd megpróbált kisétálni vele

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a két helyi lakossal szemben.
Egy hajdúnánási üzlet eladója tett bejelentést a rendőrségre 2018. május 8-án 17 óra körül arról, hogy két férfi bement a boltjukba és megpróbáltak ellopni egy szemüveget. Az egyenruhások a helyszínen elfogták, majd előállították a két férfit a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. P. József és társa, K. Zoltán is beismerő vallomást tett. 

A nyomozás adatai szerint P. József az üzletben levett egy olvasószemüveget, felpróbálta, majd amíg társa az eladók figyelmét elterelte ő megpróbált kisétálni a boltból. Az alkalmazottak azonban észrevették és értesítették a rendőrséget. A gyanúsítottak továbbá azt is beismerték, hogy aznap több boltból is tulajdonítottak el különböző használati tárgyakat.

A rendőrök a 47 éves K. Zoltánnal és a 33 éves társával szemben folytatott nyomozást 2018. május 9-én befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.

Nincsenek megjegyzések