Breaking News

Komolay Szabolcs számára a Campus Fesztivál leginkább közösségi élmény

A zenei stílusok közül a 60-as, 70-es évek progresszív rockja áll legközelebb hozzá. 
Aki össze akar futni Komolay Szabolcs kultúráért felelős alpolgármesterrel, az Android fellépésén jó esélye lesz rá, akárcsak a Tankcsapda bulijain. Az idei alkalom ráadásul, a frontember Lukács Laci 50. születésnapját ünneplő turné része, bizonnyal különlegesebb lesz a korábbi koncerteknél.

A politikus a Campus Fesztivál létezése óta legfeljebb két alkalommal hagyta ki ezt a remek nyári eseményt, de az idei nem tartozik e sorba. Barátaival hallgatta már a PG Csoport műsorát, járt Majka&Curtis, a Bohemian Betyars és Ganxta Zolee koncertjén. Várja Ákos produkcióját, mert az előadó rendszerint látványos show-val érkezik. Kíváncsi, idén milyen hang- és fénytechnikai újításokkal kápráztatja el a közönséget.

Mint mondta: bár a zenei élményeket is élvezi, de a fesztivál számára leginkább közösségi eseményt jelent. „Itt találkozom olyan barátaimmal, akikkel akár már egy éve nem láttuk egymást; többek között más városban élő gimnáziumi osztálytársakkal. Ez a rendezvény fix pont az évben.”

Hangoztatta, a Campus egy színvonalas tömegrendezvény, amely minden tekintetben kielégíti az igényeket. Széles a zenei repertoár, de meg tud jelenni a civil szféra, teret kapnak a kulturális és tudományos programok. Élhető környezet, remek szolgáltatáskör, rendkívül biztonságos, emberközpontú az esemény, ezért jó a fílingje, ennél jobb reklám nem kell Debrecennek.

Nincsenek megjegyzések