Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

13 év fegyházat kapott a debreceni nő, aki tíz éve meggyilkolt egy idős asszonyt

A gyilkosság után a nőt csak tanúként hallgatták ki, évekkel később egy DNS-vizsgálat után derült ki, hogy ő fojtotta meg a 87 éves asszonyt. 
Jogerős ítéletet hoztak a Debreceni Ítélőtáblán annak a nőnek az ügyében, aki tíz évvel ezelőtt megfojtotta idős rokonát.  A nőt első fokon Debreceni Törvényszék 2018 januárjában nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, illetve 3,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet ellen a vádlott bűncselekmény hiánya, védője bizonyítottság hiánya miatt felmentésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla ma annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlott bűncselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.

A bíróság által elfogadott tényállás szerint a 87 éves sértett egyedül élt debreceni házában. A vádlott volt az, aki a napi teendők során segített az asszonynak. A sértett unokahúgának lányaként arra számított, hogy részesül majd az örökségből, ez azonban meghiúsulni látsz ott. A vádlott anyagi helyzete 2004 óta egyre romlott, közüzemi tartozásokat, hiteleket halmozott fel. 2005-ben iskolatitkárként sikkasztott a munkahelyén, ezért újabb egymillió forintot követeltek tőle. Házukat 2008-ban árverésre is bocsátották. Ő és férj e is munkanélküliek voltak.

A vádlott meg akarta szerezni a sértett házát. Azzal hitegette az asszonyt, hogy eladják a két ingatlant, közös otthont vásárolnak, így könnyebben gondoskodhat róla. Ennek azonban az árverés miatt semmi realitása nem volt. A vádlottat 2008 februárjában a bíróság sikkasztás miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Aznap délután a sértettel vélhetően összevitatkoztak.
 Dulakodás alakult ki köztük, a sértett esés közben beverte a fejét a tűz hely sarkába, majd a vádlott a földön fekvő áldozat mellkasára térdelt és megfojtotta.
Ezután átkutatta a házat, majd távozott.

Másnap azzal hívta a mentőket, hogy holtan találta rokonát. Az orvos előbb azt hitte, az idős asszony az esés miatt hunyt el, de a boncolás később megállapította, hogy gyilkosság történt. A vádlott a hagyatéki tárgyaláson letagadta a törvényes örökösöket, megszerezte az ingatlant, és alig egy hónap múlva el is adta 3,2 millió forintért.
 2008-ban a vádlottat csak tanúként hallgatták ki. A tettes személyére nem derült fény, így az eljárást 2010-ben felfüggesztették.
2015-ben a nyomozóhatóság újra megvizsgáltatta a helyszíni szemle során, a szekrényekben és a sértett szemüvegén talált vérnyomokat, amelyekből a vádlott DNS-ét mutatták ki, ezért 2016-ban őrizetbe vették.

Nincsenek megjegyzések