A Blikk szerint Debrecenben tartják fogva Portik Tamást!


Államtitkot kotyogott ki P. Tamás hétfői tárgyalásán. A férfi fogva tartásának helye ugyanis nem publikus, ennek ellenére mindenkinek tudtára adta, hogy Budapestről átszállították Debrecenbe. Ez nem tetszett neki, s kérdőre vonta a bíróságot - írja a Blikk


P. Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, tavaly júliusban elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolása mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással, amelyben meghalt a sajtóban rendőrségi informátorként is emlegetett Boros József Károly, továbbá Seres Józsefnek és testőrének meggyilkolásával 1999-ben, Tahitótfaluban.
Portik Tamás neve a közelmúltban azzal kapcsolatban vált széles körben ismertté, hogy nyilvánosságra kerültek a 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal élén álló Laborc Sándorral folytatott megbeszélései. A két beszélgetésről készült hangfelvételek leirata szerint Portik Tamás félt, hogy 2010-ben a baloldal elveszíti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle, Laborc viszont közéleti szereplőkre terhelő információkat várt tőle. Abban az ügyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanúja miatt folytat eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség.