A Debreceni Sakkbarátok Klubja








A Debreceni Sakkbarátok Klubja (DSBK) működésének bemutatása

Nemzeti Csapatbajnokságon való szereplés

A Debreceni Sakkbarátok Klubja 2008. június 8-án alakult, 14 fővel. A klub (továbbiakban DSBK) egyik alapítója és megalakulás óta elnöke: Száva Miklós, helyettese, az ugyancsak alapító tag Áts László György. Az alapító tagokat több cél vezérelte: egyrészt az eddig Debrecentől távoli városokban sakkozó barátokat egy Debrecenhez kötődő egyesületbe összehozni, másrészt Hajdú-Bihar megyében a korábbi, rangos sakkrendezvényeket újjáéleszteni.

Egyesületünk tagjai azelőtt Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben sakkoztak, szabad idejükben baráti összejöveteleken találkoztak. Megfogalmazódott bennünk az igény arra, hogy ugyanez a társaság akár egy csapatban is, egymásért küzdve játszhasson. Ehhez egy saját klub alapítása volt a kézenfekvő megoldás. Az alapításkor etalonként jelöltük meg, hogy néhány éven belül Hajdú-Bihar megye meghatározó sakkegyesülete legyünk. Ehhez biztosítani kellett azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a Magyar Sakkszövetség bajnoki rendszeréhez való csatlakozásunkat (önálló jogi személyként működő egyesület, terem, sakkórák és készletek). Három hónapon belül, szeptemberre a tagok anyagi hozzájárulásával ezeket teljesítettük és elindulhattunk a Hajdú-Bihar megyei sakk-csapatbajnokságon.

Már az első évben elértük azt, hogy osztályozó mérkőzést játszhassunk a Szabolcs megyei vetélytárssal az NB-II-be való feljutásért. Ezt az akadályt is sikeresen vettük és így egy osztállyal feljebb, immár a Nemzeti Bajnokság Barcza csoportjában (mely területileg 4 megyét ölel fel: Heves, Szabolcs, Borsod, Hajdú-Bihar) indulhattunk a 2009/10 bajnoki évadban. Néhány debreceni kötődésű sakkozóval megerősödve megnyertük ezt a bajnokságot, így három éven belül a nulláról indulva, 3 osztályt ugorva, Hajdú-Bihar megye legjobb sakkcsapatává léptünk elő. A sikerünk értékét tovább növeli az a tény, hogy költségeinket (tagdíj, terembérlet, bírói díj, utazási költség, csapatnevezési díj, versenyengedélyek) a tagok maguk fizették. Csapatunkban játszó összes sakkozó a sakk szeretetéért és a baráti hangulatért nem csekély anyagi áldozatot is hozott. A bajnoki érmeket és trófeát a sakkcsapat tagjai büszkén emelték magasba a Városházán, melyet ünnepélyes keretek között Pajna Zoltán alpolgármester adott át. Hasonló feltételekkel vágtunk neki az NB-I/B Maróczy csoportjának 2010/11- ben (melyben a Dunától keletre lévő városok és Budapest egyes csapatai szerepelhetnek).

Ekkor már 40 főre duzzadt klubunk létszáma, így nagy örömmel fogadtuk a MSSZ felkérését,melyben az állt, hogy a DSBK második csapatát meghívják az NB-II-Barcza csoportjába. Ez főleg az utánpótlás csapatunkban szereplő fiataloknak jelentett kihívást, hiszen nagyban hozzájárult a fejlődésükhöz, ugyanakkor további anyagi megterhelést is  jelentett. Az első csapatunknak a félprofikkal teletűzdelt NB-I/B már meghaladta a képességeit és erősítés nélkül utolsó helyen végeztünk,visszaestünk az NB-II-be. A bajnoki kiírás értelmében kiesésünk azt is jelentette, hogy a második csapatunkat (bár eredményeivel kiharcolta a bennmaradást)  a megyei osztályba sorolták. Ám így issok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk, valamint sakktudásunk is fejlődött. Ennek köszönhető,hogy utcahosszal nyertük a 2011/12-es NB-II-es bajnokságot, így újra Magyarország legjobb 34 csapata közé kerültünk az NB-I/B-be, így ismét büszkén mentünk a Városházára alpolgármester úrhoz az éremátadásra pezsgőzni. A fiatalokból és lelkes amatőrökből álló megyei csapatunk újra kiharcolta az NB-II-es indulás jogát. A taglétszámunk tovább bővült (52 főre), így a 2012/13-as bajnoki évadot immár 4 csapattal tudtuk elkezdeni. Az első csapatunk újra NB-I/B-ben, a második csapat NB-II-ben szerepelhetett és emellett két csapatot indítottunk a HBm-i bajnokságban, hogy mindenki játéklehetőséget kaphasson.

Első csapatunkat két tapasztalt sakkozóval erősítettük meg, az elmúlt években Kazincbarcikán játszó,
de debreceni lakosú nemzetközi mester és egy helyi FIDE-mester személyében, egy egyszeri mecénási
segítség révén. Ők a csapat baráti társaságába is beleillettek, hamar összeforrott a társaság. Mindketten hatalmas erősítést jelentettek, és kiharcoltuk a bennmaradást jelentő 9.-ik helyet, ezzel a 2013/14-es
bajnokságban is képviselhetjük a cívisvárost az NB-I/B-ben.

DSBK által szervezett egyéni versenyek

Klubunk megalakulásakor teljesítendő feladatunknak tekintettük azt is, hogy főleg a debrecenieknek, de minden sakkot szeretőnek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy különböző szintű sakkversenyeken mérhessék össze erejüket.

Ezért az eltérő típusú versenyek rendezésébe is bekapcsolódtunk.  A versenysakkozók számára 3-4 napos nemzetközi viadalokat rendeztünk, ezek, nem véletlenül, egybeesnek a debreceni kulturális rendezvényekkel (Tavaszi Fesztivál, Virágkarnevál és Évzáró debreceni események).

Így a versenyeinken részt vevő játékosok mellett a családtagjaik, kísérőik is jobban megismerhetik városunkat, találhatnak kedvükre való programot.

2008-tól minden évben megrendezzük ezt a három FIDE-versenyt, így az 5 év alatt már hagyományosnak nevezhetők ezek a DSBK által szervezett viadalok. 2012 év végéig összesen 12, a nemzetközi szövetség által is nyilván tartott, FIDE-versenyt vezényeltünk le, melyeken részt vettek Ukrajnából, Oroszországból, Romániából, Szerbiából, Németországból, sőt a távoli Kubából is sakkozók. A legmesszebbről a kubai nagymester érkezett, aki él táblán szerepelt több alkalommal a sakkolimpián országa színeiben is. A fiataloktól kezdve a tapasztalt sakkmestereken keresztül a szeniorokig mindenki megtalálhatta a szintjének megfelelő sakkjáték szépségeit. Büszkék vagyunk rá és vigyázunk arra, hogy versenyeinkről minden győztes serleggel távozhat, és idősebb korukra az unokáiknak is mutogathatják az itt nyert kupáikat. Ezeken a nemzetközi versenyeken klubunk játékosai nagy számban vettek részt és az itt szerzett tapasztalatokat az NB-s csapat fordulókon is hasznosították.

Természetesen vannak olyan sakkozók, akik kevés szabadidővel rendelkeznek, így nekik 1 napos, 15-15 perc játék idejű rapid versennyel kedveskedünk. Ebben a kategóriában nagy kedvenc lett a DSBK által szervezett 4 fős csapatversenyünk. Volt olyan eseményünk, ahol egyszerre 130 sakkozó is asztalhoz ült, ahol az indulók fele 18 év alatti volt! E játékstílusban vannak olyan megmérettetéseink, amiket hagyományosan, évente ugyanabban a hónapban rendezünk meg. Ilyen, a tragikusan fiatalon elhunyt  Csete Szemesi Attila emlékére megrendezett verseny is, melyet évente szeptemberben hirdetünk meg. Erre 2011-ben, Szerbiában élő szülei is ellátogattak, megható pillanatokat okozva valamennyi résztvevőnek. Az Attiláról elnevezett Csete Szemesi csapatviadal vándorserlege jelenleg DSBK birtokban van (immár negyedszer)!

Ezen kívül évente 4-5 alkalommal bonyolítunk le rapidversenyt, 40-60 fő részvételével. Eddig a 31 rapidviadalon több mint 1000 sakkozó fordult meg nálunk. Ezek a versenyek a könnyedebb hangulatukkal sakkbarátságok kialakulását, mélyülését is segítik.

 A sakkversenyek egy különleges és igen látványos kategóriája a gyorsított schnell verseny, amit évente 5-6 alkalommal rendezünk. Ebben a játékstílusban igen rövid idő alatt kell döntenie a résztvevőnek, hiszen 2x5 perc áll a játékosok rendelkezésére. Ez alatt vagy matt születik, vagy az idő letelte miatt dől el a parti. Ezeknek a versenyeknek további előnye, hogy 2-3 óra alatt befejeződnek,így a kevés szabadidővel rendelkezők is nevezhetnek.
Kitaláltuk, hogy erőnlétünket is próbára tesszük és DSBK által megszerveztünk egy 2009 perces  (33,5 óra) villámtornát, melyet bejelentettünk Guinness-rekordként is. Sajnos egy vihar okozta áramszünet miatt nem lett elismerve rekordként, ám ez nem szegte kedvünket a hasonló megpróbáltatások megszervezésétől.  A visszajelzések is arról árulkodnak, hogy a szép emlékek és igazán erőt próbáló feladatok megrendezésére továbbra is van igény, ezért minden évben rendezünk 24 órás „villámtornát”.

Versenyeinken kívül minden  évben több alkalommal úgynevezett sakk szimultánt is
szerveztünk. Ezen mindig egy kiemelkedő tudású és ismert sakkmester játszik egyszerre 30-40 táblán,
vállalkozó kedvű fiatalokkal, szeniorokkal  és a sakkot szeretőkkel. A legismertebb szimultánozó Almási Zoltán olimpiai ezüstérmes, nyolcszoros magyar bajnok nagymester volt, aki fiatal korában, Debrecenben kezdte sakkpályafutását. De járt itt a női sakkcsapat szövetségi kapitánya, Horváth József, és Fidel Corales Jimenez kubai nagymester is, aki részt vett meghirdetett versenyünkön, és mellette örömmel vállalt sakkozást népszerűsítő szimultánt is. Ezeken az eseményeken nem csak egy igazi sztárral lehet partit váltani, hanem az azt követő fórumbeszélgetésen jobban meg lehet ismerni, és „ki lehet faggatni”, mi a titka annak, hogy miként lehet világhírű sakkozóvá válni. Ilyenkor persze mindenki által megemlítésre kerül a napi 7-8 órás felkészülés, azaz napi munkarend a sakkal való foglalkozás!

Klubtagjaink egyéni sikerei

Klubtagjaink nem csak a csapatversenyeken és saját rendezésű versenyeinken remekeltek az 5 év alatt, hanem szép sikereket értünk el az ország különböző területein szervezett egyéni versenyeken is. Rendszeresen visszajárunk több város által rendezett FIDE versenyre (Nyíregyháza, Miskolc, Nagyvárad, Monospetri, Keszthely, Érmihályfalva, Tetétlen, Püspökladány, Paks), ahol több kimagasló eredményt értünk már el, többek közt bajnoki címet is szerezve. Nagy figyelmet fordítunk az ifjúsági játékosaink fejlődésére, ezt mutatja a fiataljaink által szerzett számos megyei Diákolimpiai és megyei korcsoportos bajnoki címek. NB-s és megyei csapatunk tagjai is többször nyertek már HBm-i bajnoki címet. Legkiemelkedőbb sikerünket a most 13 éves  Simon Lili szállította, amikor 2009-ben U10-es korosztályban Európa-bajnokságot nyert Szabadkán. A 2012-es évben sikerült megvalósítani a régi tervünket: ifi csapatot tudtunk indítani az Országos Ifjúsági csapatbajnokságon. Itt hat 18 év alatti játékost kell egyszerre asztalhoz ültetni. A versenyen csapatunk 30.-nak volt rangsorolva, így az általuk elért 17. hely dicséretesnek mondható.


A bemutatkozó anyagunk végén összefoglaltuk név szerint a bajnokainkat.

DSBK „jövőképe”, 2013-as működési terv

2013-as évben további kihívások várnak a DSBK-ra, hiszen a bajnoki szereplésünkkel kivívtuk az NB-I/B-ben maradást,  célunk a biztos bennmaradás elérése, esetlegesen  középcsapattá emelkedni! A második csapatunknak az NB-II-ben kell helyt állnia, megyei csapatainkban pedig továbbra is a lelkes amatőrjeink és ifijeink kapnak lehetőséget. Fiataljaink különféle országos korcsoportos versenyeken bizonyíthatnak a velük azonos korúak ellen. Terveinkben szerepel, hogy idén is elvigyük őket az Ifjúsági Csapatbajnokságra, amit Budapesten rendeznek.

Természetesen az eddig nagy sikerrel lebonyolított saját versenyeinket továbbra is megrendezzük.

Már túl vagyunk a márciusi ünnepi nemzetközi sakkversenyen és szervezés alatt áll az V. Karnevál
Kupa sakkverseny. Szeretnénk ezt a versenyt kiemelten, kezelni és megteremteni a feltételeit,
hogy erős játékosok látogassanak el Debrecenbe, így a klubtagjaink is jobban fel tudnak készülni
a csapatversenyekre. A versenyen több csoportot szervezünk, hogy különböző játékerejű sakkozók
hasonló tudású ellenfelekkel mérkőzhessenek. A legerősebb csoportba reményeink szerint nemzetközi
mesterek is érkeznek hazánkból és külföldről egyaránt.  Ám az amatőrökről és az utánpótlás korúakról
sem felejtkezünk meg, akik a B-C-D csoportjainkba nevezhetnek. A versenyprogram kialakításánál
törekszünk arra, hogy a résztvevők a városban zajló kulturális programokban is ott tudjanak lenni.
Az év végét hagyományosan FIDE-verseny keretében sakkal zárjuk, melyet karácsony és
szilveszter ünnepe között rendezünk meg immár ötödik éve. Ennek a sorozatnak része a közkedvelt
rapid csapatverseny. Az újévet pedig január elsején „kora reggeli” 9 órakor schnell versennyel
kezdjük. Ebben az évben is már rendeztünk 2 rapid versenyt, és terveink közt szerepel még 3-
4 alkalommal szabadidős jellegű 1 napos rendezvény lebonyolítása. Ezek közt kiemelt figyelmet

érdemel a VII. Csete Szemesi Attila emlékversenyünk. Nagy várakozás előzi meg a 24 órás schnell
versenyünket is, így idén is keressük rá a megfelelő helyszínt és időpontot.Ezzel az anyaggal szerettük volna bemutatni az 5 éve sikeresen működő Debreceni Sakkbarátok Klubját!

Reméljük sikerült rávilágítanunk, hogy milyen sok területen tevékenykedik a klub és Debrecenen belül sikerült a sakkot mind amatőr, mind fél profi szinten meghatározó szerepbe hozni.

Szerénytelenség nélkül mondható, hogy a DSBK segítségével újra van pezsgő sakkélet Debrecenben
és ezt vetélytársaink is, valamint a Magyar Sakkszövetség is elismeréssel nyugtáz. Terveink között
szerepel, hogy a régi debreceni sakkversenyek hangulatához és színvonalához hasonlót hozzunk létre.

1992-ben volt utoljára sakk világesemény Debrecenben, mi szeretnénk pár éven belül Európa szintű eseményt megrendezni (Korcsoportos Európa Bajnokság, EU- Bajnokság, Magyar felnőtt női vagy férfi Bajnokság, nemzetközileg elismert 500 fő feletti esemény Cívisvárosba hozatala)

Akár Debrecen testvérvárosai közt is lenne létjogosultsága egy szellemi megmérettetésnek, aminek
nagy részét a sakk szeretete inspirálna. Ami a célunk volt megalakulásunkkor, annak jelentős részét teljesíteni tudtuk önerőből.

Azonban tovább akarunk lépni, még merészebbeket akarunk megálmodni és teljesíteni, ahogyan az fentebb

is olvasható volt. A megvalósításához azonban igen nagy szükség  van a város és/vagy szponzori

segítségre.

 Ez az anyag volt hivatott arra, hogy olyan szponzorációs támogatást célozzunk meg, melynek segítségével a megálmodott céljaink és magasba törő vágyaink tényleg magasba törjenek, és ne maradjanak a talaj közelében! Lehetőségeinkhez mérten média megjelenéseinken keresztül, valamint az idelátogató hazai- és külföldi versenyzők által örömmel közvetítjük támogatóink jó hírét az országban és határon túl!

Klubtagjaink bajnoki címei:

ifj. Sós Barnabás 2010 U8,2011 U8, 2012 U10, 2013 U10 DIOL (diákolimpia)

Szabó Natália 2012 U12 DIOL

Simon Lili 2010 U10 Európa bajnoka, 2010 U10,2011 U10, 2013 U12 DIOL

Kiss Gergely 2012 U18 DIOL

Csarnai Hajnalka 2010 U18, 2011 U18 DIOL

Áts László György 2011, 2012 évi Harkány, Margita és Paks Bajnoka, 2010 évi HBm Rapid Bajnok

Forgács József ezüstérmes lett Keszthelyen 150 fős mestermezőnyben!

Braun Márton 2011 évi HBm Rapid bajnok

ifj. Sós Barnabás 2010 évi U8 HBm korcsoportos Bajnok

ifj. Sós Barnabás 2011, 2012 évi U10 HBm korcsoportos Bajnok

ifj. Sós Barnabás 2013 évi U12 HBm korcsoportos Bajnok

Szabó Natália 2012, 2013 évi U12 HBm korcsoportos Bajnok

Toldy Emil 2011 évi amatőr Rapid bajnok

Kiss Gergely 2012 U18 HBm Korcsoportos Bajnok

Kiss László 2012, 2013 amatőr HBm-bajnoka

DSBK csapat 2011 bajnok, 2012 bajnok Érmihályfalva

DSBK csapat 2011 bajnok Monospetri

2012 évi Ifjúsági Csapatbajnokság 17. hely (40 csapatból)