A világ legjobbjai közé fog kerülni a Debreceni Egyetem

Illusztráció - hallgatók az egyetem főépülete előttDebrecen – A következő öt évben két-három nemzetközi hírű kutatót csábítanának Debrecenbe, és a fiatal tehetségeket is itthon tartanák-írja a dehir.hu


Amint arról a Dehir.hu beszámolt, nemzeti tudományegyetem lesz a Debreceni Egyetem. A most elkészült felsőoktatási stratégia szerint az ilyen intézményeknél az alapvető célkitűzés, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak végére megfelelő programok, projektek, fejlesztések révén kerüljenek be a világ élvonalába tartozó intézmények közé.

Varga Zsolt, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának igazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorának kedd esti adásában kifejtette, hogy a Debreceni Egyetem magyarországi szinten már jelenleg is kiemelkedő, sok a minősített oktató az intézményben, számos akadémiai doktor és akadémikus képzi a következő nemzedéket az egyetemen.
- A hazai tudományegyetemekkel együtt a Debreceni Egyetem is benne van a világ 20-30 ezer felsőoktatási intézménye közül az első ezerben. Ez jó eredménynek mondható, hiszen az amerikai, japán vagy éppen a brit egyetemek sokkal több pénzből gazdálkodnak. A mi célunk is az, hogy ennél előrébb jussunk, és a világ vezető egyetemei közzé, az első háromszázba be tudjunk kerülni, ehhez első sorban jó tudományos eredményekre és sikeres kutatómunkára van szükség – mondta el Varga Zsolt.
Varga Zsolt
A tudományos igazgató rámutatott, hogy a jó tudományos eredményekhez megfelelő kutatási hátteret kell biztosítani, hiszen csak ezzel tudják a kívánt eredményeket elérni, a fiatal kutatókat itthon tartani, illetve a külföldre távozó kutatókat hazahívni.
- A Debreceni Egyetem ebben nagyon jól áll, az elmúlt években látványos fejlesztések voltak mind épületinfrastruktúrában, mind műszerezettségben. A kutatók részére is egy jó hely lett a Debreceni Egyetem – hangsúlyozta Varga Zsolt.
A tudományos igazgató kiemelte, hogy a korábban is itthon dolgozó kutatókat már sikerült visszacsábítaniuk, de olyan nagyhírű kutatót még nem sikerült idehoznunk, aki nem magyar vagy nem innen ment el.
- Egy nemzetközi élvonalban lévő kutató finanszírozása a magyar költségvetési viszonyok között elképzelhetetlen összegű, csak tudományos projektek keretében lehet elérni, ilyen pályázatokban viszont már vannak sikereink. Ha felkerülünk a tudományos elit térképére már számon tartott intézményként nagyjából öt éven belül, akkor két-három húzónevet is ide tudunk hozni a Debreceni Egyetemre, akik az eredményeikkel aztán rá tudják irányítani a figyelmet az intézményre. Az ilyen kutatóknál több millió forintos fizetésről, valamint több tízmilliós kutatási keretről van szó havonta. Az igények között megjelenik a saját kutatócsoport 5-10 emberrel, köztük vannak senior kutatók és doktorandusz hallgatók is – árulta el Varga Zsolt.
A tehetséges fiatal magyar kutatókról szólva a szakember megjegyezte, hogy ebben az erőfeszítésben nagyon fontos szerepe van a Nemzeti Kiválóság programnak, aminek keretében az elmúlt években számos kategóriában jelentek meg ösztöndíjak, amelyek jelentős összeget biztosítanak hallgatóknak, doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, végzett doktoroknak és szenior kutatóknak.
- Ebben igen sikeres a Debreceni Egyetem, éppen a múlt héten jelentek meg a legújabb listák a nyertesekről. Ezek komoly anyagi biztonságot jelentenek a kutatóknak, nem kell a minden napi megélhetési gondokkal foglalkozni, hanem a szakmára tudnak koncentrálni. Ennek jelentős itthon tartó ereje van – húzta alá Varga Zsolt igazgató.