Kézilabda:A DVSC-TVP a Dunaújvárossal mérkőzik

Gyerünk, debreceni szép leányok! Ha az ultrák olyan hangulatot teremtenek, mint két héttel ezelőtt, akkor örömkönnyeket hullajtunk a végén!

Három három - de szép lenne, lányok! (Cívishír-fotó)

A sikeres rajt után folytathatja menetelését a bajnokságban a DVSC női kézilabdacsapata, mely egy másik hibátlan együttest, a Dunaújvárost fogadja pénteken este hattól a Hódosban. Míg a debreceniek a Békéscsaba és az MTK, addig az újvárosiak a Veszprém és a Vác legyőzésével örvendeztették meg a szurkolóikat. Debrecenben kőkemény csatára van kilátás, de reméljük, hogy a fergeteges Loki-közönség ezúttal is lelki támaszt nyújt a Varga-leányoknak!
A Dunaújváros az egykori DVSC-játékos, a volt női szövetségi kapitány, Mátéfi Eszter irányítja, továbbá tagjai között tudja azt a Bulath Anitát, aki két évig DVSC szekerét is tolta. Újvárosi lapértesülések szerint az átlövő sérüléssel bajlódik így a játéka kérdéses. Mátéfi azonban más egykori válogatottat - például Ferling Bernadettet vagy Vincze Melindát - is csapatba tud állítani, eddig bizony ők jelentették a siker kulcsát a Kohásznál, tehát a semlegesítésük fontos feladat lesz este.
Érdekesség, hogy ha a DVSC legyőzi a Dunaújvárost, akkor több győzelemmel áll majd a tabellán három forduló után, mint előző idényben a teljes alapszakasz végén!
Gyerünk, debreceni szép leányok!
Női kézilabda NB I., alapszakasz, 3. forduló
DVSC-Dunaújváros
Péntek, 18 óra, Hódos Imre-sportcsarnok
Vezeti: Dobrovits, Tájok