Többet kell dolgozniuk a pedagógusoknak?

Fotó: illusztráció
Debrecen – A Fidesz azt mondja, eddig is heti 22-28 órát tartottak a tanárok. A Jobbik szerint a plusz terhek nincsenek arányban a fizetésemeléssel- írja a dehir.hu


Hétfőn megkezdte őszi munkáját a parlament. A nyári időszak, valamint a most következő ülésszak volt a téma a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorának csütörtök esti adásában, ahol Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője, és Kulcsár Gergely, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője volt a vendég.

Pósán László felidézte, hogy idén nagyon rövid volt a nyári szünet, hiszen július közepén még ülésezett a parlament, majd augusztus 26-án már rendkívüli ülést tartottak, így szinte elmaradt az uborkaszezon.
A Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, hogy augusztus végén igen fontos döntést hozott az Országgyűlés, hiszen ekkor szavazták meg a pedagógus életpályamodell elindítását.

Pósán László
- A program elindításának a költségvetési vonzata egyáltalán nem kis tétel. A kezdetektől azt mondta a kormány, hogy akkor tudjuk bevezetni, ha a gazdasági és pénzügyi helyzet lehetővé teszi. A 100 százalékos indítást még mindig nem teszi lehetővé, de az már egy nagyon komoly eredmény, hogy az eredetileg tervezett összeg 60 százalékával el lehet indítani, s 2017-ig ki lehet terjeszteni 100 százalékra. Ehhez kapcsolódóan már ezen a héten olyan törvények kerültek előtérbe, amelyek ennek a fedezetét biztosítják, ilyen az idei költségvetés módosítása. Hiszen az életpályához szükséges forrásokat csak úgy lehet biztosítani, ha a költségvetésbe is átvezetjük. Ez ebben az évben az állami közoktatásban 32,5 milliárd forint. Ezen kívül ez a költségvetésmódosítás tartalmazza a nem állami iskolákat, a gyermekotthonokat, amelyek nem az iskolákhoz tartoznak, de ott is folyik pedagógiai munka, valamint tartalmazza a felsőoktatás 11 milliárdos csomagját. Csak most, 2013 őszén az egész oktatási szektorra 55 milliárd forintot csoportosítottunk át. Ennek a forrása az előző hónapokban képződött, hiszen például a frekvenciaértékesítésből jóval több bevétel érkezett, mint ahogy azt számítottuk. Tehát ennek a forrásai itthon teremtődtek meg a hazai gazdaságban, a magyar emberek munkája révén, és nem azt csináltuk, mint korábban a szocialisták, hogy hitelből finanszíroztuk a működési kiadásokat – fejtette ki Pósán László.

Kulcsár Gergely szerint az augusztus végén elfogadott törvény nem arról szólt, hogy bevezessék-e a törvényt, hiszen arról már 2011-ben megállapodtak.

Kulcsár Gergely
- A 2011-ben elfogadott béremelésnek csak 60 százalékát tudják biztosítani, a gazdaság teljesítőképessége ugyanis csak ezt teszi lehetővé, viszont a 2011-es törvényben rögzített munkaterhek növekedése megmaradt. Mi ezért nem támogattuk, ezért nem szavaztuk meg. A kötelező óraszám 22-ről 26-ra növekszik, ezek után nem kapnak plusz juttatást a tanárok, ami a túlóráért és a helyettesítésért sem jár, ezeken kívül pedig hat különböző pótlékot töröltek el. A Jobbik véleménye szerint ez visszalépés. A másik problémánk a fideszes Pokorni Zoltán javaslata kapcsán volt, mely szerint egyik pedagógusnak se csökkenjen a fizetése. Erről a Jobbik név szerinti szavazást kért, ezután Pokorni Zoltán visszavonta javaslatát. A Jobbik fenntartotta a javaslatot a név szerinti szavazásról, de a Fidesz nem támogatta – mondta el a Jobbik országgyűlési képviselője.
Pósán László válaszában elmondta, hogy a 2011-ben elfogadott törvényben azt írták, csak akkor lehet teljes egészében elindítani, amikor a források is teljes egészében rendelkezésre állnak.
- Aki látott már közelről iskolát, az tudja, hogy a tanárok terhelése nagyon egyenetlen. Van, aki a kontaktórái után eltűnik, és van, akit állandóan ott lehet látni. Az a tanár, aki bemegy reggel 8-kor és délután kettőkor jön el, öt munkanappal számolva a munkaideje 80 százalékát eddig is bent töltötte az iskolában. A kontaktóra, amikor valóban órát tart a gyerekeknek, az eddig is 22-től 28 óráig terjedhetett, a mostani szerint is 22 és 26 között kell lennie. Az biztos, hogy bizonyos pótlékok eltűnnek, mint például a túlóra is. Ez azoknál a pedagógusoknál jelenthet gondot, akinél az nagy arányban és tartósan beépült a fizetésbe. Ilyen csak ott fordulhat elő, ahol nem találnak tanárt valamilyen tantárgyra, vagy rossz munkaszervezéssel kevesebb tanárnak kell megtartani ugyannyi órát. Ha olyan esetben van helyettesítés, hogy valaki megbetegszik vagy kirándulni megy, azt eddig is óracserével vagy egymás helyettesítésével oldották meg az iskolák. Átlagosan van egy 34 százalékos emelés az alapilletménynél – például a D-kategóriánál az eddigi 115 ezer forintról felmegy 155 ezer forintra. 160 ezer pedagógusból 155 ezernek emelkedik az alapilletménye – hangsúlyozta Pósán László.
A műsorban szó volt még rezsicsökkentésről, a devizahitelesekről, valamint a családtámogatásokról.