Az egyik ügyben hazudott az elrabolt diáklány


Debrecen - Szeptemberben valóban el akartak rabolni egy lányt, a két férfiról itt a fantomkép. A másik ügyben kiderült, hazudott a lány-írja a dehir.hu

Amint arról a Dehir.hu egyedüliként beszámolt, szeptemberben fényes nappal, iskolába menet támadtak meg három 13 éves kamaszlányt Debrecen egyik forgalmas kereszteződésében. Egyiküket egy középkorú férfi megragadta, majd felszólította, hogy mindhárman szálljanak be a furgonjába. A lányok ijedtükben elfutottak. A férfi miután próbálkozása nem járt sikerrel, társával együtt elhagyta a helyszínt.

A 13 éves lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen. A hatóság úgynevezett feljelentéskiegészítés keretében indított vizsgálatot, ennek végén elrendelték a nyomozást; ismeretlen tettes ellen személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az egyik férfi 40-45 év körüli, körülbelül 175 cm magas, erős, zömök testalkatú, arca kerek, haja fekete színű és oldalra fésült. Az elkövetéskor sárga, vagy sárgás színű, elöl végig gombos, rövid ujjú inget, valamint sötét nadrágot viselt.
Társa 40-45 év körüli, körülbelül 170-175 cm magas, erős testalkatú, enyhén túlsúlyos, kerek arcú, borostás, haja rövid, sötét. Az elkövetéskor khaki színű, rövid ujjú pólót, valamint világos barna színű, oldal részén több zsebes, katonai jellegű nadrágot viselt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a grafikákon látható férfiakat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06 30/630-8885 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A szabadság megsértése bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha azonban ezt 18 éven aluli személyek sérelmére követik el, akkor az már minősített eset, s úgy nyolc éves szabadságvesztés is lehet a büntetés. Ha valóban elrabolták volna a lányt, az már emberrablás, és mivel itt 13 éves lányról van szó, az a legsúlyosabb eset, és akár 20 év szabadságvesztéssel is büntethető.
A másik ügy a képzelet szüleménye
Arról is beszámoltunk, hogy október 8-án, kedden 16 óra körül Debrecen egyik lakótelepi buszmegállójánál támadt egy középiskolás lányra egy férfi. A lány állította, az ismeretlen egy gépkocsiból szállt ki, odament hozzá, a karját megfogta és felszólította a lányt, hogy szálljon be a kocsiba. A férfi nem járt sikerrel, ezért elmenekült a helyszínről. Itt rögtön nyomozás indult.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul reagált a feljelentésben foglaltakra és nyomozócsoportot hozott létre, amelynek tagjai adatgyűjtést, és tanúkutatást végeztek. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott rendőri jelenlétet és visszatérő ellenőrzést rendelt el az oktatási intézmények, valamint a tömegközlekedési megállóhelyek környezetében.
Az időközben beszerzett adatok ismeretében a rendőrök október 10-én újra meghallgatták a 13 éves középiskolást, aki törvényes képviselője jelenlétében elmondta, hogy a feljelentésében állított cselekményt sérelmére nem követték el. A diáklány elismerte, hogy az általa elmondott eseményt a médiában korábban megjelent – diáklányokat érintő – hírek hatására találta ki, az csak képzeletének szüleménye volt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást megszünteti.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ugyanakkor a korábban, a város egész területére elrendelt fokozott rendőri jelenlétet, valamint a visszatérő ellenőrzéseket továbbra is fenntartja, kiemelt figyelemmel az oktatási intézmények környékére, valamint a tömegközlekedési csomópontokra.