Az X-Faktor sztárja is fellép a Korzófeszten

Debrecen – Őszi kavalkáddal várják pénteken és szombaton a debrecenieket a belvárosban. Többek között Vastag Csaba és az Ady-diákok is színpadra lépnek-írja a dehir.hu

Újra itt az ősz, ám október hűvös napjain is pezsgő fesztiválhangulatot teremt a Debrecen Televízió és a Főnix Rendezvényszervező Kft. Színvonalas koncertekkel, népszerű debreceni és országosan is elismert előadókkal, énekesekkel, zenekarokkal találkozhatnak majd a főtéren és a Nagytemplom mögött lévő Emlékkertben a debreceniek. A rendezvény célja elsősorban az, hogy a szervezők bemutassák a helyi művészeti, előadói értékeket.

Lesznek visszatérő fellépők, akik már többször is színpadra léptek valamilyen debreceni rendezvényen, most pedig a Korzófeszt vendégei lesznek. A közönség újra tapsolhat az egyik legnépszerűbb televíziós tehetségkutató műsor nagy felfedezettjének, Vastag Csabának, aki saját szerzeményei mellett a jól ismert slágereket is elénekli majd. Rajta kívül koncertet ad a szó legjobb értelmében veteránnak számító Lux együttes is. A banda negyven éve alakult, s még mindig töretlen lelkesedéssel muzsikál, rendszeresen fellépnek a megye településein, fesztiválokon, de a fővárosból is többször kapnak meghívást. Pályafutásuk során kiérdemelték már Debrecen város Csokonai Díját és a Pro Urbe Díjat is.

A főtéren is színpadra lépnek az Ady Gimnázium diákjai
Ahogy arról már korábban a Dehir.hu is beszámolt embert próbáló vállalkozásba kezdtek az Ady Endre Gimnázium növendékei, akik újraértelmezik a klasszikus Légy jó mindhalálig című musicalt. A fiatalok gőzerővel készülnek a Csokonai Színházban esedékes premierre, ám még a bemutató előtt, a Korzófeszten egy rövid ízelítőt, kedvcsinálót láthat tőlük a közönség a formálódó darabból.

Erdős Fruzsina
A Debrecen Televízió most készülő, Ötödik íz című saját készítésű filmje is teret kap a fesztiválon. Erdős Fruzsina énekesnő villant fel néhány részletet az alkotás zenéjéből. Az előadáson a film főszereplői is közreműködnek majd. Ezen kívül lesz még latin utcazene és a Rocksuli tanárai is a húrok közé csapnak.
A programok szombaton délelőtt is folytatódnak, ez a nap főleg a gyermekeknek szól, ugyancsak debreceni kötődésű fellépők szórakoztatják majd a vendégeket.az Emlékkertben játszóház és “Szambázik a fa lombja a szélben” címmel a Csicseri és Borsó zenekar családbarát koncertje várja majd az érdeklődőket.
Az édesszájú résztvevők is örülhetnek, pénteken 18 és 20 óra között óránként 95 süteményt kaphatnak majd a Korzófeszt szervezőitől.
A Korzófeszt részletes programja:
2013. október 4. Kossuth tér
15.00 – 18.00
Malaga Quintett   Latin utcazene.
(Arany Zoltán, Huszti László, Mangu Róbert,
Kovács Tibor, Papp István)
Minimum 4   Jazz formáció a Rocksuli négy tanárának közreműködésével.
Nyilas Reni és Ők    (Jantyik Hanna, Nyilas Reni, Urbán Bence,
Bárándi András, Gonda Szabolcs, Szepesi András)
Szeptember Trió és Jéger Dorottya
Erdős Fruzsina    Részletek „Az ötödik íz” c. készülő film zenéjéből.
Közreműködnek a film szereplői.
17.55 – 18.30
„Az élet szép, az élet minden”    Részletek a Légy jó mindhalálig c. musicalból.
Előadják az Ady Endre Gimnázium növendékei.
18.00
Az előadás közben Kósa Lajos polgármester köszöntőt mond.
18.30 – 19.00
Vastag Csaba műsora.
19.00 – 20.15
LUX együttes koncertje.
2013. október 5. Emlékkert
10.00 – 12.00
Játszóház
11.00
„Szambázik a fa lombja a szélben” – családbarát koncert – Csicseri és Borsó zenekar előadása.