Novembertől használhatják Debrecen új óvodáját


Debrecen - Az építkezés befejeződött a Tessedik Sámuel utcán, már csak a berendezési tárgyak egy részére és az engedélyre várnak- írja a dehir.hu

Hamarosan megoldódhatnak a Kertvárosban és a Liget lakóparkban élő kisgyermekes családok gondjai. Eddig csak egy óvoda volt a városrészben; a Bartók Béla-Babits utcai Óvoda, ahol hatvanhat gyermeknek tudnak ellátást nyújtani a három, egyenként alig negyven négyzetméteres csoportszobában. Ennél persze sokkal több férőhelyre lenne igény, hiszen a lakópark új társasházaiban, házaiban sok fiatal pár él, akiknek vannak óvodáskorú gyermekeik. Mostanra azonban befejeződött az új óvoda építése a Tessedik Sámuel utcán. Az óvodát szerdán mutatta meg a sajtónak Kósa Lajos polgármester és Pajna Zoltán alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője.
Hetvenöt gyereknek lesz itt hely
A bejáráson elhangzott, a 75 férőhelyes intézményt 216 millió forintból építették fel; a költségek több mint felét (122 millió forintot) az Európai Unió, másik részét (94 millió forint) az önkormányzat állta. A 810 négyzetméteres óvodában három csoportnak lesz hely. A földszintes, akadálymentes épületben egy 100 fős melegítőkonyhát is kialakítottak.
Az épület belső terének kialakítása, valamint a helyiségek berendezése a legkorszerűbb mentálhigiéniás és ergonómiai szempontok figyelembe vételével történt. Az óvoda működtetéséhez szükséges berendezési tárgyak, gépek szerelése 2013 októberében fejeződik be, jelentős részük azonban már bent van az intézményben. Az épületre – az önkormányzat saját forrásból megvalósított beruházásaként – napkollektor került. A napenergia hasznosítása az óvoda használati melegvíz-ellátását biztosítja. A gyermeküket az óvodába hozó szülők gépkocsijaikkal a telken belül kialakított parkolóban állhatnak meg.
A Tessedik Sámuel utcai óvoda tagintézményként a Bartók-Babits utcai Óvodához tartozik, mely így három egységgel rendelkezik majd. Az új óvoda két csoporttal, ötven gyermekkel kezdi meg működését. 2014-ben felmenő rendszerben további egy csoport indul huszonöt gyermekkel. A létesítményben 2013-ban négy óvodapedagógus, két dajka, egy pedagógiai asszisztens, egy konyhai kisegítő, egy udvaros, egy takarító és egy óvodai asszisztens dolgozik majd. 2014-ben további két óvodapedagógust és egy dajkát alkalmaznak a felmenő rendszerben induló további  csoport ellátása érdekében.Jelenleg a Tessedik Sámuel utcai óvoda épületének használatba vételi engedélyezési eljárása zajlik. Előre láthatólag 2013 novemberétől tudja fogadni a gyerekeket az új létesítmény.
Pajna Zoltán elmondta, már eddig is sokan jelentkeztek az új óvodába, a kiscsoport gyakorlatilag megtelt, de a középső csoportban még van hely.