Adósságátvállalás: a Jobbik szerint nincs ok örömünnepre

A Jobbik szerint azzal, hogy az állam átvállalja Debrecen összes adósságát még nem oldódnak meg a gondok. A csökkenő hiány mellett ugyanis az állami finanszírozás csökken, ami az ellenzéki párt szerint több területen is forráselvonást jelent. A Fidesz szerint jól járt a város az adósságátvállalással és a gazdaságfejlesztési programok is folytatónak. Erre már egy 7 éves tervet is elfogadtak. 

A Jobbik szerint Debrecenben legalább 5-6 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. Azt üdvözlik, hogy a kormány átvállalta a város adósságát, de emiatt jövőre csak 1 milliárddal lesz kevesebb a kiadás. Kőszeghy Csanád Ábel azt mondta, ezzel nem oldódik meg a város költségvetési helyzete. Ráadásul amit az állam ad, azt el is veszi. A kötelező feladatokra ugyanis szerinte kevesebb támogatást adnak, így az önként vállalt feladatokra jut kevesebb pénz, amit mindenki meg fog érezni.


- Rengeteg olyan dolog van, ami nem kötelező feladat. Gondolhatunk a színházakra, a közművelődésre, a kulturális programokra. Ezekből vissza kell majd fogni, már most látszik, hogy valószínűleg erre idén is szükség lesz, mert újabb hiteleket már nagyon nehezen tudnak felvenni az önkormányzatok – nyilatkozta Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni elnöke.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint jól járt Debrecen az adósságkonszolidációval, és a város a hitelek minden egyes forintját eddig is kizárólag gazdaságfejlesztésre fordította. Komolay Szabolcs azt mondta: nincs rossz helyzetben a városi költségvetés. Az önkormányzat minden területen biztosítja a működéshez szükséges forrásokat, és lesz pénz kultúrára is.


- A Jobbik tisztelt képviselői elfelejtik azt, hogy az adósságkonszolidációval egyrészt felszabadulnak források, másrészt pedig azzal, hogy az állam nagyon sok intézményt, például iskolákat átvett, azzal együtt elvitte azok költségeit is – hangsúlyozta Komolay Szabolcs, a Fidesz városi frakcióvezető-helyettese.

A politikus hozzátette: az adósságrendezésnek köszönhetően tovább tudják folytatni a városi gazdaságfejlesztést, ami munkahelyeket teremt. Erre a városi közgyűlésen októberben már elfogadtak egy 7 éves programot.