Hajdúböszörmény pályázik az Európai Örökség címre

Egyedülálló településszerkezetével és műemléki jelentőségű belvárosával Hajdúböszörmény pályázik az Európai Örökség címre - mondta Kiss Attila (Fidesz), a település polgármestere szerdán, az Építészet és műemlékvédelem - A hajdúvárosok, Hajdúböszörmény értékvédelme a megújuló, megújult főterek tükrében című örökségvédelmi konferencia megnyitóján.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális államtitkára, a magyar kultúra napján tartott tanácskozás fővédnöke köszöntő levelében emlékeztette arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 36 millió forinttal támogatták Hajdú-Bihar megye utolsó hajdúházának felújítását Hajdúböszörményben.

A város főterét, a Bocskai teret több mint egymilliárd forintból újítják meg, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 3 millió forinttal támogatta két helyi tájház helyreállítását – sorolta a kulturális államtitkár.