Mikor tekerhetnek a járdán a debreceni biciklisek?

Ha most vesz biciklit, és nincs rajta lámpa, a hajdú-bihari rendőröktől ingyen kaphat egy lámpaszettet.

Itt a tavasz, így elkezdődött a motoros, illetve a kerékpáros szezon. Ilyenkor gyakran panaszkodnak a gyalogosok, vagy éppen az autósok a két keréken közlekedőkre. Sokak szerint a rájuk vonatkozó szabályokkal sincsenek tisztában a biciklisek, illetve a motorosok.
Így biztonságos

- Vannak olyan járművek, melyeknek használatához vezetői engedély kell, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak viszont nem kell KRESZ-ből vizsgázniuk. Részben emiatt van az, hogy a biciklisek nem minden szabályt tartanak be – mondta el Suba István rendőr főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában.

A főhadnagy azt mondja, igyekeznek felhívni a kerékpárosok figyelmét a szabályokra. Példaképp említette, hogy tévesen terjedt el az a nézet, hogy a biciklisek a forgalommal szemben is behajthatnak az egyirányú utcákba, holott ez csak ott szabad, ahol ezt kiegészítő tábla jelzi. Debrecenben és Hajdú-Biharban ugyan egyetlen ilyen tábla sincs, mégis sok kerékpáros befordul az egyirányú utcákba a forgalommal szemben.

Ugyancsak gyakori probléma, hogy a biciklisek a járdákon tekernek. Suba István ezzel kapcsolatban azt mondta, a KRESZ világosan szabályozza ezt a kérdést, s a járdán tiltja ezt, kivéve, ha az úttest erre alkalmatlan. Ez azonban nem arra vonatkozik, hogy az úton nagy az autós vagy kamionos forgalom, hanem ha például útfelbontás van, vagy megrongálódott az úttest. Csak és csakis ekkor lehet a járdán, a gyalogosok zavarása nélkül, legfeljebb tíz kilométer/órával kerékpározni. A főhadnagy is elismeri, hogy vannak olyan forgalmas útszakaszok, ahol nem tűnik biztonságosnak a kerékpáros közlekedés, de szerinte ha a közlekedés szereplői figyelnek egymásra, ezek a problémák kiküszöbölhetőek.

Suba István arról is beszélt, hogy az ellenőrzések folyamatosak, így a közeljövőben nem szerveznek olyan akciót, melyekben a kerékpárosokra fókuszálnának. Egy programjuk azonban van, ez azonban inkább a megelőzést szolgálja. Április 30-áig ha valaki kerékpárt vásárol, s azon nincs lámpa, azoknak ingyenesen első és hátsó lámpát adnak, ehhez elég bemenni a számlával bármelyik hajdú-bihari rendőrkapitányságra vagy rendőrőrsre. Azt azért a főhadnagy is megemlítette, furcsa, hogy míg autót vagy motort nem lehet lámpa nélkül vásárolni, biciklit azonban igen, holott ez elvileg kötelező tartozék.

Áttérve a motorosokra szó esett arról, hogy egyre több a robogós a városban, akik néha igen vakmerő módon közlekednek, gyakran cikáznak a sávok között.

- Ezt egyértelműen tiltja a KRESZ, viszont megengedő abban, hogy amennyiben feltorlódik a sor, akkor az álló sor mellett az autók között, amennyiben megfelelő hely áll rendelkezésre, előre mehetnek. Ugyanez a szabály a kerékpárosokra is igaz, annyi különbséggel, hogy ők a sor között nem közlekedhetnek, csak az úttest jobb szélére tartva – magyarázta a bizottság titkára.

Suba István elmondta azt is, hogy a motorosok illegális gyorsulási versenyeinek is igyekeznek gátat szabni a rendőrök. Folyamatosan ellenőrzik azokat a helyeket, ahol gyakran rendeznek ilyen versenyeket; ezek között a Mikepércsi utat és a Balmazújvárosi utat említette. Kiemelte azonban, hogy igyekeznek segíteni a motorosokat is, hogy felkészítsék őket a szezonkezdetre. Ennek érdekében felkészítéseket is szerveznek; a legközelebbi ilyen ingyenes alkalomra április 12-én várják a motorosokat a Főnix Csarnok buszos parkolójába. Április 19-én pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál tartanak nyílt napot, amelyen a járműveket lehet ingyenesen felülvizsgáltatni.