Polgárőr Egyesület évadzáró egyesületi ülés Létavértesen


A Létavértesi Polgárőr Egyesület 2016. február 12-én tartotta évadzáró ülését, melynek fő napirendje a 2015-ös tevékenység értékelése volt.
Az egyesület taglétszáma 22 fő. Polgárőrségünk egy szolgálati személygépkocsival rendelkezik.
Az elmúlt évben 200 alkalommal, több mint 1000 órában láttunk el szolgálatot. A rendvédelmi szervekkel jó kapcsolatot tartunk, melyet a közös szolgálatok szervezése is bizonyít.

Kiemelt figyelmet fordítottunk az idős, egyedül élő emberekre. Továbbra is fő feladatunknak tekintjük a közrend és közbiztonság védelmét, az iskolák és óvodák környékének ellenőrzését. Rendszeresen felkeressük a Cserekert településrészt, kapcsolatot tartunk az ott élőkkel.
Létavértes belterületén megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a középületeket, azok épségét, munkaidő utáni zárt állapotát (például: postahivatal, önkormányzati épületek, boltok, sporttelep, stb.)
Jó kapcsolatunk van a városi önkormányzattal. Rendszeresen részt veszünk a különböző városi rendezvények biztosításában.

2016-ban is a település közrendjéért és közbiztonságáért végezzük munkánkat.
Katona Imre elnök