Több mint száz pálinka vizsgázott Józsán

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a pálinka- és pogácsaversenyt Józsán. Egyre jobb italok készülnek a zsűri szerint.
Egymás mellett sorakoztak a kóstolásra váró pálinkák a józsai közösségi házban. Az idei pálinka és pogácsaverseny ismét rengeteg pálinkafőzőt vonzott a rendezvényre. Körte-barack, törköly, szilva, vegyes és egyéb kategóriákban lehetett nevezni. A pálinkákat szakmai zsűri értékelte, négy szempont alapján. Számított a gyümölcsjelleg, az íztisztaság, az összharmónia és a technikai korrektség.

- Minden zsűritag ugyanazt kóstolja egyszerre. Négy kategória van, egytől öt pontig lehet pontozni – mondta el Muhari Zoltán zsűritag.

A pogácsákat is osztályozták, de a főszereplő a pálinka volt. Idén több mint száz italt neveztek a megyéből. A rendezvény célja, hogy a pálinkafőzők évről évre jobb minőségű párlatokat állítsanak elő.

- Az évek során egyre javult a minőség a szakemberek szerint. Örvendetes, hogy ezt ők is észrevettek – hangsúlyozta Tóth Árpád szervező.

A nemes italokat arany, ezüst és bronzminősítéssel jutalmazták. A rendezvény idén bekerült a városi értéktárba is.