Harmincöt éve él Dániában a hajdúsági kézilabdázás világklasszisa

Sterbinszky Amália magánklinikáján a sérüléseket gyógyítja, de azt is aktívan figyeli, mi történik körötte a sportvilágban.
Családlátogatásra érkezett haza Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázónője, a 250-szeres válogatott világklasszis, aki szeptember 29-én ünnepelte 66. születésnapját.

Sikerült úgy időzítenie vizitjét, hogy Leányfalun részt vehessen egy rendkívül családias hangulatú összejövetelen is. Ezt az együttlétet a valóban feledhetetlen mesteredző, a női kézilabda válogatottat 23 évig megszakítás nélkül felkészítő-irányító Török Bódog özvegye, Editke nem kis anyagi áldozatok árán hozta szó szerint fedél, pontosabban sátor alá. Itt sikerült kiragadni a társaságból a változatlanul népszerű „Amált” egy érdemi beszélgetés idejére.

- Nagyon örülök, hogy így sikerült az utat összehozni, hogy néhány órát együtt lehettem az 1976-os, montreali olimpián bronzérmes csapatunk játékosaival, harcostársaimmal, többek között a szintén Debrecenből elszármazott Tóth-Harsányi nővérekkel, Katalinnal és Borbálával.

A világklasszis sportoló pályájának debreceni éveiről is szólt a jochapress.hu portálon megjelent hosszú beszélgetésben:

- Hajdúböszörményben jártam gimnáziumba, a kézilabda miatt kerültem 1966-ban Debrecenbe, ahol Kapitány Ferenc vett pártfogásába. A Debreceni Dózsából igazolt át 1969-ben a Ferencváros. Ez egy igen érdekes és fordulatos történet, hiszen a Fradihoz érzelmileg nagyon kötődtem. Elek Gyulát kimondottan jó szakembernek tartottam, jól szót értettünk egymással. Ám amikor már harmadik éve ígérgettek, hogy lakáshoz juttatnak, kezdtem elfáradni. Egy évet kivártam a Fradi kedvéért, a másik kettőt lejátszottam, miközben hat albérletben laktam. Köztük több olyan helyen is, ahol még fűtés sem volt! Ha a mai legjobbaknak ezt elmesélem, egyszerűen nem hiszik el, hogy ez megtörténhetett. Engem minden esetre megkeményítettek ezek az évek és túl is éltem ezt az időszakot. A Vasas pedig meg is tartotta, amit ígért, nekem pedig nagyon fontos volt, hogy én zárhassam magamra az ajtót.