„Amikor kellemes gondokkal kell küzdeni” Jubileumi Irinyi TT 2016


2007-et írtunk, amikor egy maroknyi csapat arra adta a fejét, hogy csatlakozva az országos teljesítmény túra rendezvényekhez, Létavértesen is megpróbál egy hasonlót összehozni.


Tapasztalatunk olyan kevés volt, mint börtönben a vészkijárat, ám a többi teljesítmény túrán látott dolgokat összeraktuk, hozzáadtuk hatalmas lelkesedésünket és már el is indítottuk az első túra 97 túrázóját (közte közel 50 helyi diákkal).  Lelkesedésünk később sem lankadt, így  még ugyanabban az évben életre hívtuk második túránkat, melyet a település nagy szülöttjéről Irinyi Jánosról neveztünk el . Évről-évre növekvő létszámolás egyre nagyobb megelégedettséget tapasztalva nyugtáztuk: jó úton járunk.Ráadásul egyre többen vállalták a hosszú utat a Dunántúlról is, akiknek igyekeztünk a kedvükben járni ingyen szálláslehetőséggel. 2013-ban a Hajdúböszörményiek (Kelemen Tibor és csapata) filmet forgatott a túráról, mely jól visszaadja annak hangulatát és a vendéglátók kedvességét. (a youtoube-on elérhető). Azt is bevallom, hogy amikor először olvastam a túránkról túrabeszámolót a TTT honlapján (ttt.tr.hu)elérzékenyültem egy kicsit. Ilyenkor azt mondja az ember: Ezért megéri csinálni!
Aztán elérkezett a 10. alkalom. Erre is úgy készültünk, hogy ha Irinyi látja, biztosan elégedetten bólogatott volna, ám arra álmunkban sem gondoltunk, hogy a szokásos 170-180 fő helyett 272-en rohamoznak meg bennünket (lehet, hogy többen is hallgatták pénteken reggel a Kossuth rádiót?).  Mivel nálunk eddig nem volt előnevezés (az addigi létszámot még lehetett kezelni e nélkül), ez váratlanul ért minket. Rövid idő alatt kellet nagyot alkotni, és hála az azóta három marékra duzzadt csapatunknak, sikeresen pótoltuk az itinereket, a káposztás paszuly leves  alapanyagának valót, és a megnövekedett igényeknek megfelelő teát és forralt bort.
Öröm volt látni a megelégedett arcokat, melynek gazdái fáradtan,de tele pocakkal nyúltak el a padokon. Az is felemelő érzés volt, amikor tavaly a 81 éves Domján Sanyi bácsi csak úgy „végig szaladta” egyik túránkat, vagy amikor az alig 6 éves Bakó Molliátvettea legfiatalabbnak járó serleget az idén. Akkor is hájjal kenegetik az embert, amikor volt tanítványai (Rost Anett Dorka, Pongor Norbert) veszik  át a leggyorsabbak serlegét (15Km).  Részletes eredmények a letafitse.extra.hu/teljesítménytúraoldalon.
Végül eszembe jut egy idősebb Bp.-i túrázó mondata, mely mintha Petőfit idézte volna:  „Tudja én még nem túráztam az Alföldön. Az idén szántam rá magam először, és erre az Irinyi Túrát néztem ki, de álmomban sem gondoltam, hogy ennyire szép tud lenni a sík vidék….”
De igen, ennyire szép, és   ha az embert kellő figyelemmel és szeretettel fogadják, biztosan eljön legközelebb is……
Ahhoz, hogy egy verseny ilyen jól sikerüljön kell néhány szponzor:
Létavértes város önkormányzata, Arany J. Ált. Isk., Irinyi J. Ált. Isk., Városi Könyvtár és Műv. Ház, ifj. Juhász Zoltán váll. (Móricz Zs. u.),   Papp Sándor (Árpád tér),  Papp Zoltán vállalkozó, Tóth Anikó váll. (Gyár u.), Nagy Dezső (Széchenyi u.), Pékház kft (Szabó János), Huszti Hús Kft, Huszti Sándor
Illetve egy maroknyi csapat:
Bertóthy Tamás, Bertóthyné Csige Tünde, Csige Árpád Csaba, Fehér László, Kala Sándor, Karcza József, Kecskeméti Szabolcs, Máté József, Milbik István, Moldován Orsolya, Molnár Dávid, Nagy Benedek, Nagy Dóra, Nagy Imre, Nagy József, Nagy Józsefné, Nagy Károly, Nagy Tamás, Nagy Tamásné, ifj. Nagy Tamás, Pappné Szabó Mária, Rajtik János, Rajtikné Jenei Mariann, Szalkó Éva, Tóth Szilárdné Erzsike néni.



Saját véleményemet szeretném röviden le írni. Inkább jobban szeretem a kerékpározást így számomra kicsit idegen volt e fajta teljesítmény túra. Mikor megérkeztem mintha hazajöttem volna. Kedves fogadtatás, ismerős arcok, felkészült túratársak. Regisztráció után elindultam egy csoporttal és a végeredményt nézve igen nagyot néztem a helyezésemen. Beérve a célba meleg étel várt ami nagyon jól esett, na meg a túratársakkal beszélgetni, szervezőkkel beszélgetni. Kiválóan éreztem magam! Köszönök mindent a szervezőknek és akik részt vettek a túrán. (Túrázó: Tatos Attila)


Beszámolót köszönjünk:
Létavértes, 2016. december 12.                                                              Bertóthy Tamás (Létafit Se)





Végeredmény: http://www.letafitse.extra.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=12&Itemid=6

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések