Ez az enyveskezű ellopta a Piac utcai pénzváltóban felejtett Eurót

Egy férfi tett feljelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon arról, hogy 2016. október 15-én 10 körül egy Debrecen, Piac utcai pénzváltóban egy borítékban lévő valutáját elhagyta, amelyet egy ismeretlen férfi megtalált és eltette, majd sietősen távozott a helyszínről.
Az elkövetőről biztonsági kamera felvétel áll rendelkezésre.

A férfi 20-30 év körüli, vékony testalkatú, haja fekete, zselézett, körszakálla volt. Az elkövetés idején fehér pólót, sötét, műbőr kapucnis dzsekit viselt a karján csillag mintával, valamint kék, hosszú farmernadrágot és fekete sportcipőt.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések