Horrorbaleset az M3-on - kisfia után kenyerét is elveszítheti Orsi

Mellette halt meg a fia, a karja pedig súlyosan összeroncsolódott egy debreceni édesanyának. Orsolya fodrászként keresi kenyerét. Vajon képes lesz újra dolgozni?
Lassan négy nap telt el az M3-ason bekövetkezett tömegszerencsétlenség óta, ám továbbra is csak a szemtanúk elmondásai alapján lehet tudni a baleset körülményeiről. A Facebookon rengetegen kérdezik: Mi történt a balesetet állítólagosan okozó, a buszt megelőző autóssal? Azonosították-e?

A Bors ugyanezeket a kérdéseket tette fel a rendőrségnek, ám választ nem kaptunk. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csupán annyit közölt: tanúkat hallgatnak meg, szakértői eredményekre várnak. Pedig családok sokaságát nyomorította meg a tragédia, és szeretnének tisztábban látni.

A balesetben meghalt egy családapa, egy 13 éves fiú, egy középkorú asszony és egy barátjával utazó fiatal lány. Tegnap Egerből a miskolci kórházba szállítottak egy válságos állapotban lévő sérültet. Csiba Gábor, az utóbbi főigazgatója közölte: a középkorú nőt romló központi idegrendszeri tünetekkel vették át, állapota súlyos, életveszélyes.

Mint a Bors megírta: az elhunyt fiú és édesanyja egy lépcsőházban lakott a baleset férfi áldozatával. A szomszédok azt mondják: a két család baráti kapcsolatot ápol egymással, valószínűleg az adventi utazást is együtt tervezhették el. A fiú édesanyja, Orsi épp fodrászüzletet szeretett volna nyitni, nagy kérdés, hogy súlyos karsérülése után képes lesz-e dolgozni.

Már másnap vezetett a buszsofőr

Nagy Sándor, a Grand Tours utazási iroda ügyvezetője a Borsnak tegnap elmondta: a buszsofőr családos ember és megviselte a tragédia, de nem kérte pszichológus segítségét.

– Mindennap kocsival bejár a telephelyünkre, nem irtózik a vezetéstől. Azt mondta, hogy már holnap buszra szállna, én pedig engedném is neki, ám erre most nincs lehetősége, mert a szezonnak vége, nincs több utunk – nyilatkozta Nagy.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések