Útban a traffipax, a kamion

A forgalmas 4-es főútnak e szakaszán gyakoriak a balesetek, a rendőrség gyakran posztol ott.
A 4-es főúton ingázók haladását az erős kamionforgalom mellett az autópálya-építés helyszínére járó teherautók is nehezítik. Egy Ebesről a megyeszékhelyre ingázó olvasónknak nem is ezzel van gondja – mint mondja, a teherforgalom az útépítés velejárója, arra az autós társadalomnak figyelemmel kell lennie –, hanem a helyzettel, amit a földútról kikanyarodó nagy járművek, illetve az éppen a csomópontban sebességet mérő rendőrségi gépkocsi idéz elő.

Utóbbi ugyanis tapasztalatai szerint akadályozza a földet hordó kamionok jobbra, kis ívben történő kikanyarodását a főútra, ezért aztán a teherautóknak nagy ívben kell kikerülniük a traffipaxos autót. Így a csöppet sem rendkívülinek számító manőver során a másik sávot kénytelenek érinteni, emiatt pedig gyakran fékezniük kell a Hajdúszoboszló irányába utazóknak is. Úgy véli, a mérést végző kivezényelt rendőrök sincsenek emiatt biztonságban, a helyzet bármikor balesetet idézhet elő.

Névtelenséget kérő olvasónk elmondása szerint a probléma miatt háromszor hívta fel a 107-es segélyhívót. Sőt, egy alkalommal, amikor azt látta, hogy négy teherautó várakozik a mérést végző rendőrautó mögött, telefonon a debreceni rendőrkapitányt, Uzonyi Attila ezredest is megkereste. Úgy véli, a nagy forgalom, a folyamatos vadátjárás mellett az átgondolatlan kivezényléssel nem kellene terhelni az egyébként is balesetveszélyes útszakaszt.

Már nem akadályoznak

Az ügyben a rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egy alkalommal (november végén) fordult elő, hogy a bekötő úton földet szállító teherautó nem fért el a sebességmérést végző autótól, ekkor lehúzódott az útról. Ezt leszámítva sem az útépítésen dolgozóktól, sem a lakosságtól nem kaptak jelzést.

– Azóta kollégáink úgy állnak meg a szolgálati gépjárművekkel a területen, hogy ne akadályozzák a tehergépkocsik közlekedését – írta Demeter Erika főhadnagy. A traffipaxmérés helyét firtató kérdésünkre azt közölte, hogy a 4-es úton több olyan helyet jelöltek ki mérésre, ahol szabálytalan előzés és sebességtúllépés miatt korábban tragikus kimenetelű balesetek is történtek. Leszögezte: a sebességellenőrzési pontok kijelölésekor több szempontot figyelembe vesznek, többek között azt, hogy a méréssel a közlekedés biztonságát ne veszélyeztessék.

Olvasónk csütörtökön arról tájékoztatott, azóta is tapasztalta, hogy a földhordó teherautók a traffipax miatt a szemközti sávba kényszerültek fordulni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések