Elfogták a debreceni betörések gyanúsítottját

A rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki három ingatlanba is betört.
2017. január 8-án 9 óra körül hazaérvén egy férfi azt észlelte, hogy házának bejárati ajtaját és a pinceablakát betörték, valamint a melléképületből egy ismeretlen tettes kerékpárt és szerszámokat lopott el. A rendőrök az esetről történt bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol a sértett elmondta nekik, hogy a szomszédjánál is behatolás történt, onnan szintúgy szerszámokat és egy hegesztőt vittek el. A további adatgyűjtés során a nyomozók megállapították, hogy az utcában korábban egy nő hétvégi házába is betörtek, onnan egy kerékpárnak veszett nyoma.

A rendőrök ellenőrizték a környező utcákat, és megláttak egy gyanúsan viselkedő 27 éves férfit, akinek a ruházatát átvizsgálták. A férfi hátizsákjában olyan szerszámokat találtak, amelyek bűncselekmény elkövetéséből származtak. A helyi lakosnál tartott házkutatás során a nyomozók az eltulajdonított értéktárgyakat megtalálták, lefoglalták és visszaadták a három sértettnek. H. Tamást a rendőrök a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett. A rendőrség a gyanúsítottal szemben lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések