Jelmezes mulatozás: újra lesz Debrecenben farsangnyitó Dalidó

A Debreceni Dalidónak köszönhetően idén két napot is szentelhetünk a farsangi családi mulatozásnak.
2012-ben született újjá Debrecen régi hagyománya, amikor a Vízkereszt utáni első hétvégén Dalidót rendeztek. Ilyenkor a céhek mesterei, legényei, inasai együtt ünnepeltek a város polgáraival, jelmezes felvonulást és táncmulatságot tartottak.

A Kölcsey Központban most január 14-én, szombaton délelőtt 10 órától kora estig tart az ötödik Farsangnyitó Debreceni Dalidó. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően a Debreceni Szakképzési Centrum iskolái is bemutatkoznak, miként a Tímárház mesterei is. A kézműves hagyományokat éltető Kós Károly Művészeti Szakközépiskola tanárai és diákjai is bemutatják álarcaikat. Lesz Tompeti és Barátai ingyenes koncert, jelmezmustra, délután mesejáték és bűvészműsor is.

A programot beharagozó sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: a város számára fontosak az értékek. Idén pedig az a célkitűzés, hogy minden hónapra jusson olyan rendezvény a városban, ami programot nyújt a családoknak és erősíti a turizmust. Ilyen a népszerű Dalidó is.
- Az idei kulturális rendezvények megtervezésénél az volt az elsődleges célunk, hogy olyan minőségi eseményeket tudjunk rendezni, amikkel a környező falvakból és településekből idevonzzuk a látogatókat akár több napra is – mondta el Széles Diána.

A Dalidón robotokat is láthat majd a közönség, Nem maradhat el idén sem a szakiskolák látványos szórakoztató bemutatója. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: ezzel is szeretnék népszerűsíteni a szakmákat. Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kht. igazgatója a Dalidó kapcsán arról beszélt, úgy szervezték meg a rendezvényt, hogy a felnőttek és a gyerekek is találjanak kedvükre valót programokat.

Idén a Vojtina Bábszínház is bekapcsolódik a Dalidóba. Vasárnap több interaktív program várja majd az érdeklődőket és lesznek előadások is a farsanghoz kapcsolódva.
- 10 órától a játszóházunkban kezdődik egy táncos farsangi mulatság, a nagyszínpadi térben pedig Szerencsés János keresi az ördög három aranyhajszálát – mondta el Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója.

Az V. Debreceni Dalidó farsangnyitó családi napokon a programokat ingyenesen látogathatják a családok, de a Vojtina programjára regisztrálni kell.

Forrás

0 Megjegyzések

Hirdetés