„Ne becsüljék le magukat!”

Untatta az olvasás, míg meg nem értette: a családi tragédiák megértésében is segít. Interjú Áfra János költővel, műkritikussal.
Alma máterének, a Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskolának egy könyvtári pályázata kapcsán kérdezték Áfra Jánost még tavaly ősszel. A cívisvárosban élő alkotó szívesen vett részt az olvasásra sarkalló, példamutató, közösségi oldalon is zajló Iskolai könyvtárak 30 képben című programban.

Hány éves korodban kezdtél irodalmi műveket olvasni?

Áfra János: Tizenhárom-tizennégy évesen kezdett el érdekelni az olvasás, addig kifejezetten untatott. De mikor úgy éreztem, hogy a szövegek mentőövül szolgálhatnak a családi tragédiák, nehézségek megértésében is akár, változott a hozzáállásom. Kezdetben inkább filozófiát, vallásos és spirituális könyveket olvastam, a középiskola alatt kezdtem el irodalmi szövegek iránt is érdeklődni.

Mesélnél a gyerekkorod kedvenc könyveiről?

Áfra János: Nem voltak kedvenc könyveim általános iskolásként, a Garfield képregényt viszont örömmel lapozgattam.

Ki volt a magyartanárod, szeretted-e magyarórákat?

Áfra János: Katonka Mártonné volt a magyartanárom, de be kell vallanom, hogy akkoriban még egyáltalán nem kötöttek le a magyarórák. Nem volt sikerélményem, különösen a helyesírással gyűlt meg a bajom, és irodalomból sem teljesítettem valami fényesen. Vicces, hogy most meg szerkesztőként dolgozom.

Mikor kezdtél el verseket írni?

Áfra János: Tízéves koromban már írtam szövegeket, de csak egy barátomnak mutattam meg, aki az osztálytársam volt. Nem hitte el, nem nézte ki belőlem, hogy én írtam ezeket, pedig nagyon kis bugyuta rímes szövegek voltak.

A kortárs hazai és külföldi költők/írók közül kik állnak Hozzád a legközelebb és miért?

Áfra János: Borbély Szilárd és Oravecz Imre költészete sokat jelent nekem. Rendkívül sajátos hangot találtak, de közben kötetről kötetre meg tudtak újulni, ráadásul mindketten a Debreceni Egyetemen töltötték a húszas éveiket, ahogy később én is. Borbély Szilárd órát is tartott nekem, s az első könyvemhez ő írta a fülszöveget. A prózaírók közül Krasznahorkai Lászlót emelném ki, aki rendkívüli érzékkel teszi gördülékennyé hosszú, velős mondatait, komoly nemzetközi sikereket ért el, a fogadóirodák Nádas Péter mellett őt is a tizenkét legesélyesebb közt tartják számon az idei irodalmi Nobel-díj kapcsán. Az, hogy egyszerre két magyar író neve is felmerül, példátlan eredmény. A nemzetközi kortárs irodalomból néhány számomra fontos név: Patrick Süskind, Christoph Ransmayr, W. G. Sebald remek prózaírók, Joachim Sartorius, Simon Armitage és Sherman Alexie pedig kiváló költők.

Milyen irodalmi művön dolgozol mostanában, mik a terveid?

Áfra János: Jelenleg Németországban vagyok, a Literarisches Colloquium Berlinben dolgozom a harmadik verseskötetemen, ami remélhetőleg jövőre fog megjelenni. Alapvetően a ráolvasások, babonák, rituális hagyományok költészeti aktualizálhatósága érdekel, tehát kvázi varázsverseken dolgozom.

Mit üzennél egykori iskolád diákjainak és tanárainak?

Áfra János: A tanároknak azt, hogy ne becsüljék le a diákokat; a diákoknak pedig azt, hogy ne becsüljék le magukat. A jelenlegi magyar közoktatási rendszer mellett sajnos egyik félnek sem könnyű.

0 Megjegyzések

Hirdetés