...

Saját lányait molesztálta a nyíradonyi apa

A tizenéves lányok rendszeresen váltak ittas, agresszív apjuk zaklatásának áldozataivá. Egyiküknek egy alkalommal sikerült megszöknie, a nagymamától kért segítséget.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban, hogy a vádlottnak a kiskorú gyermek sérelmére elkövetett, testi épség elleni bűncselekményét vétségnek minősítette. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 szeptemberében R. J. Z. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől való eltiltásra ítélte. A döntés értelmében a vádlott legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védő enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa kapcsolatából 5 gyermek született, akik közül a 3 fiút az anyai nagymamánál, a két lányt pedig az apai nagymamánál helyezett el a gyámhivatal. 2014-ben a vádlott kérelmére újra a szülök gyakorolhatták a felügyeleti jogukat. Így a két lány (15 és 12 évesek) a vádlott lakóhelyére, Nyíradonyba költözött. 

Az anya végleges elköltözését követően rendszeressé vált, hogy a vádlott ittas, agresszív állapotban minden ok nélkül bántalmazta a lányait, akik emiatt féltek az apjuktól. 2014 nyarától kezdve a vádlott ittas állapotban több alkalommal közeledett a lányokhoz szexuálisan. Meztelen altestüket nézegette, többször követelte tőlük, hogy kézzel elégítsék ki, simogatta nemi szervüket. A lányok elutasították a férfi kéréseit, aki ezért megverte őket. 

Az egyik esetet követően a sértett elmesélte a történteket az anyjának, aki számon kérte a férfin a dolgot, mire a vádlott a mobiltelefon töltőjének zsinórjával verte meg a sértettet. 2014 októberében egy születésnapi rendezvényen a vádlott ittas állapotban az egyik lányát újra arra szólította fel, hogy elégítse ki őt kézzel. A sértett az újabb bántalmazás miatti félelmében eleget tett a kérésnek. Még aznap este a vádlott újra zaklatta szexuálisan a sértettet, aki mezítláb, a rajta lévő pólóban és nadrágban kirohant az utcára és a közelben lakó nagymamájától kért segítséget. A nagymama értesítette a rendőrséget. A vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

– Debreceni Ítélőtábla –

0 Megjegyzések

Hirdetés