Ebben a hónapban két tematikus hétvége szerepel az Agóra programkínálatában.

Július 8-án és 9-én a gyerekek a littleBits készletek segítségével saját kezűleg készíthetnek a Csillagok háborúját megidéző, elektronikus kütyüket, míg július utolsó hétvégéjén színes, mókás kísérletekbe kapcsolódhatnak be.
Idén is készülünk a Campus Fesztiválra. Az Agóra mindig nagyon népszerű speciális bázisán ismét izgalmas interaktív játékokkal, kreatív foglalkozásokkal és látványos kísérleti bemutatókkal várjuk a fesztiválozókat a „Debrecen-Korzó” programhelyszínen, a Nagyerdei Stadion érkezési szintjén, a lebegőjárdával szomszédos fedett térben.

Időszaki programok

2017. augusztus 20-ig

Programok a digitális planetáriumban

A Földtől a Világegyetemig

Az Európai Déli Obszervatórium félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölel át időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette. Narrátor: Varga Klári

Lehozzuk a csillagokat!

Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt naponta többször tart az Agóra csillagásza előadást. A 20-25 perces programban a nyári csillagképekkel, a Jupiterrel és a Perseida meteorrajjal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Agóra Tudományos Élményközpont +36 52 518 620 agora@agoradebrecen.hu www.agoradebrecen.hu

Visszatérés a Holdra

40 éve jártunk utoljára a Holdon – ideje visszatérni. Az Agórában megtekinthető a Google Lunar XPRIZE félórás planetáriumi teljeskupolás-show-ja egy szenzációs megmérettetésről. A Google holdversenyében privát csapatok vetélkednek, céljuk, hogy felküldjenek egy holdjárót a Holdra, ami ott megtesz 500 métert és az akcióról képet továbbít a Földre. A 2017 végéig tartó küzdelemben már csak 16 csapat van versenyben, köztük egy ígéretes magyar társaság is, a Puli Space Technologies. Narrátor: Gáti Oszkár A planetárium maximális befogadóképessége 40 fő. A látogatók így korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel. A planetáriumi műsorokat 6 éves kortól ajánlják. Az aktuális planetáriumi programokról a www.agoradebrecen.hu weboldalon lehet tájékozódni.

2017. július 8-9.
LittleBits – A Star Wars bűvöletében

Szereted a Star Wars világát? Mindig is szerettél volna egy lézerkardot készíteni otthon is megtalálható tárgyakból? Vagy építenél egy R2D2t? Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek a littleBits készletek segítségével saját kezűleg csinálhatnak a Csillagok háborúját megidéző, elektronikus kütyüket. Az erő legyen veletek! Mindkét nap több foglalkozás is indul, amelyeken az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A programokat 8 éves kortól ajánlják. A foglalkozásokra csak korlátozott számban tudnak látogatókat fogadni. Regisztráció a helyszínen.

2017. július 20-22.
Agóra Tudományos Élményudvar a Campus Fesztiválon

Készen állsz a tudományra? Építs hegyeket és völgyeket, fejtsd meg az Agóra asztalkájának titkát, bogozd ki az ördöglakatokat, csalj ki hangokat high-tech elektro-akusztikus keverőpultunkból vagy készíts saját hangszert egyszerű tárgyakból! Az Agóra Tudományos Élményközpont mindig nagyon népszerű speciális bázisa ismét izgalmas interaktív játékokkal, kreatív foglalkozásokkal és látványos kísérleti bemutatókkal várja a fesztiválozókat a „Debrecen-Korzó” programhelyszínen, a Nagyerdei Stadion érkezési szintjén, a lebegőjárdával szomszédos fedett térben, három napon át 15 óra és 21 óra között. Kalandra fel!

2017. július 29-30.
Színes, mókás kísérletek

Sétáltattál már színeket? Most megteheted egy főzőpohár, víz, papír és egy kis ételfesték segítségével. Ezen a foglalkozáson megtapasztalhatják a gyerekek, hogy milyen jó móka alkotóelemeire bontani például egy filctollat, fehér krétából színeset csinálhatnak, szűrőpapírból pedig színes virágot. Mindkét nap több foglalkozás is indul, amelyeken az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A 45 perces interaktív programot 6 éves kortól ajánlják. A foglalkozásokra csak korlátozott számban tudnak látogatókat fogadni. Regisztráció a helyszínen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések