Fotók: Lovak, lovasok és lószeretők Hortobágyon

A hazai lovassport ünnepe volt a hétvégén Hortobágyon, ahol az ötvenegyedik lovasnapokat tartották. 
Szerte az országból, de még országhatárainkon túlról is érkeztek vendégek, szám szerint több ezren, hogy megtekintsék az 51. Hortobágyi Lovasnapok rendezvénysorozatát, amely pénteken kezdődött és vasárnap zárult Hortobágy-Mátán. Amellett, hogy a lovasesemények több pályán is zajlottak, számos kiegészítő program is kísérte a lovasnapokat. Különösen szombaton látogattak ki sokan Mátára. Közöttük Baranyából a Derdák család, akik gyerekekkel érkeztek. Elmondták, hogy ők már voltak a lovasnapokon, viszont a gyerekeiknek mindenképpen meg szerették volna mutatni az ország legismertebb tájegységét, a pusztai népszokásokat, és bíztak abban, hogy a lovak is felkeltik a két fiú érdeklődését.

Amíg a pályákon a fogathajtók, díjugratók versenyszámai, illetve a nemzeti vágta hortobágyi fordulója zajlott, addig a színpadon egymást váltották a szórakoztató programok. A hűvöst adó fák alatt voltak kézműves foglalkozások is, sőt kirakodóvásáron is nézelődhettek, gazdagodhattak a pusztára jellemző tárgyakkal, viseletekkel a vendégek. A versenyen kívüli lovasprogramok között hatalmas sikere volt a fogatok felvonulásának, az ökörfogattól kezdve a debreceni ötösfogatig.


Megismertetni a hagyományt

A Hortobágyi Lovasnapok Magyarország meghatározó lovaseseménye, amely mára országhatárokon átnyúló ismertségre tett szert. A lovasnapok legfőbb célja a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra, valamint a Mátai Ménes lótenyésztő munkájának, továbbá a ma is használt és működő fogatgyűjteményének megismertetése, népszerűsítése. Az eseményen a profi és az amatőr lovasok egyaránt résztvehetnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések