Forradalmi táncházba várta az ünneplőket a Motolla Egyesület

A „Talpra, magyar!” című családi rendezvénynek a Belvárosi Közösségi Ház adott otthont.
A Motolla Egyesület hatodik alkalommal köszöntötte a nemzeti ünnepet ezzel a programmal. A rendezvényen a gyerekek és a felnőttek kézműves foglalkozáson is részt vehettek.

Itt bárki elkészíthette gyöngy vagy zsinór kokárdáját, sőt papírból akár huszárlovat is alkothatott. A forradalmi táncházban a város valamennyi néptáncegyüttese bemutatkozott. A vállalkozó kedvűeket meg is tanították a lépésekre.

- Debrecen valamennyi táncegyüttese megjelenik itt és hódol március 15-e emlékének, illetve a verbunkosnak. A magyar verbunkosnak, ami elválaszthatatlan március 15-től, a forradalom és szabadságharc ügyétől - mondta Gyöngy Péter, a Motolla Egyesület elnöke.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések