Megnyílnak a Fekete Könyv lapjai

A Hódmezővásárhelyen született és Debrecenben elhunyt alkotó emlékét idézik meg a fővárosban.
Pákozdy Ferenc egyike az irodalmunkban sajnos gyakori "elfeledett költők"-nek. Életéből hiányoztak a szerencsés adottságok, s ő maga is túlságosan érzékeny lelki alkatú lírikus volt ahhoz, semhogy nagyobb megrázkódtatások nélkül ki tudta volna heverni sorsának buktatóit és a történelem földrengéseit. "Rossz adminisztrátora lett ügyének – írja Juhász Béla –, így azután alig jutott nyilvánosság elé."

A Magyar Elektronikus Könyvtárban olvashatjuk ezt a hódmezővásárhelyi születésű költőről, aki 1952-ben Debrecenbe költözött, s könyvtárosként dolgozott. A vele kapcsolatos félreértések és elsietett, türelmetlen ítéletek egyik oka az volt, hogy összetévesztették a vele azonos nevű, József Attiláról súlyosan elmarasztaló kritikát írt költővel, a budapesti Pákozdy Ferenccel. Holott a hódmezővásárhelyi költő nem a munkásmozgalom törekvéseinek kifejezőjeként indult, hanem sokkal inkább a Nyugat nagy költőinek hatása alatt, amit később egyrészt a népi írók iránt érzett rokonszenve, másrészt Szabó Lőrincre tekintő lírai formálása színezett és alakított.

Lírájáról bővebben itt olvashatnak.

Március 20-án, kedden 18 órától a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tartják Pákozdy Ferenc (1904-1970) Fekete könyv című kötetének bemutatóját. A műről Lakner Lajos irodalomtörténész, a Déri Múzeum igazgatóhelyettese és Diószegi Szabó Pál költő beszélgetnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések