Pop-rock mint tantárgy: zenészek után hangmérnököket is képezhetnek majd Debrecenben

Tanácskoztak a könnyűzene oktatásáról a a Debreceni Egyetemen. A résztvevők meglátogatták az intézmény Könnyűzenei Képzési Központját is.
Remek hangulatban telnek az órák a Debreceni Egyetem könnyűzenei képzésén. Az egyetemi specializáció februárban indult el az országban elsőként. A három zenekar rendszeresen készül, májusban pedig egy koncert keretein belül számot adnak majd tudásukról.

- Izgalmas volt az indulás, hiszen nem tudtuk, mire számítsunk, hány diák jön el és hány tanárra lesz szükség, de már nagyjából mindent látunk. Nagyszerű élet van itt hétfő délutánonként. Esténként megjelennek a tanárok, diákok, először egyéni órák zajlanak, aztán három teremben zenekari gyakorlat szokott lenni -. mondta el Lakatos Péter dékán.

A könnyűzenei oktatás - ellentétben a komolyzeneivel - hazánkban még a kezdeti lépéseknél jár. A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja ezért kezdte el négy éve támogatni a könnyűzenét, melynek része a konferenciasorozat. Ezidő alatt három milliárd forintot fordítottak a könnyűzenei képzésre.  

- Nagyon sok jó zenészünk van, viszont a piacunk jelenleg korlátozott. Az látható, hogy például a Baltikumtól a Balkánig nagy piacunk lenne. Fontos lenne az is, hogy a felsőfokú hangmérnök képzés beinduljon - hangsúlyozta Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője.

Hosszútávú cél még, hogy - az országban elsőként - akkreditált egyetemi alapképzést hozzanak létre a Debreceni Egyetemen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések