Breaking News

Megemlékezéseket tartanak ősszel az első világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából

Az ünnepségsorozat méltó tiszteletadás mindazoknak, akik a háború részesei voltak – mondta Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke az esemény sajtótájékoztatóján.
Az együttműködésben részt vesz a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, valamint a Debreceni Egyetem.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, a centenárium alkalmából középiskolások számára meghirdetett „A Nagy Háború” című filmpályázat lehetőséget ad a diákoknak bemutatni, hogyan látják a világháborút. November 5-én pedig konferenciát tartanak A Nagy Háború befejezése és következményei címmel a Megyeházán. Itt valósul meg a „Hátország a Nagy Háborúban” című kiállítás is.

Komolay Szabolcs alpolgármester beszámolt róla, hogy a város október 25-én emléktáblát állít Visintiniben, a Magyar Kápolnánál. Az ünnepségsorozat részeként megkoszorúzzák Tisza István szobrát, november 11-én átadják a felújított Hősök temetőjét, és aznap este a Szent Anna-székesegyházban hangversenyt is tartanak.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának honlapján november 5-ig harminc olyan emberről olvashatjuk a dandár „egyperceseit”, akik nem csak katonaként hajtottak végre nagy tetteket – tette hozzá dr. Ruszin Romulusz dandártábornok.

November 13-án (a belgrádi egyezmény 100 éves évfordulóján) kerekasztal-beszélgetés fogja lezárni az ünnepségsorozatot a Debreceni Egyetemen – mondta el dr. Csiszár Imre, az MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport munkatársa.

Nincsenek megjegyzések