Bajnok lett a debreceni röplabdacsapat

A DSZC-Eötvös DSE az NB II Keleti csoportjának legjobbja lett és készülhet az NB I-es tagságért kiírt bajnoki döntőre.
Vasárnap délután a röplabda NB II Keleti csoportjában a harmadik helyen álló Kispest SE-hez látogatott a listavezető DSZC-Eötvös DSE. Bár ez a találkozó még csak a harmadik kör első mérkőzése volt, mégis fontos lett a debreceniek számára, hiszen az eddigi szép teljesítményüknek köszönhetően úgy mehettek pályára, hogy már egy pont szerzése esetén is megnyerik a bajnokságot.

A cél tudatában elszántan kezdett a bajnokaspiráns és az első szettet magabiztosan nyerte. A második játékrészben magasabb hőfokon játszottak a házigazdák, de a DSZC-Eötvös DSE elérte a célját, erőteljes és ötletes támadójátékának köszönhetően megduplázta előnyét, ami azt jelentette, hogy a 2018/2019-ben az NB II Keleti csoportjának bajnoka lett.

A harmadik játékrészben a vendégek minden játékosa pályára lépett, egy kicsit le is engedett az újdonsült bajnok, így az elveszett labdát nem ismerő házigazdák előbb szépítettek, majd egyenlítettek. 

A rövidített szett is izgalmasan alakult. A Kispest 3-4 pontos előnyre tett szert, amit 10:7-ig meg is tartottak. 11:10-re még a fővárosiak vezettek, de mint annyiszor az idei bajnokságban, a mérkőzés végén Fehér Anna Dittáék összpontosítottak jobban és a DSZC-Eötvös DSE örömtáncával ért véget a derbi. 

Ezzel a győzelemmel a DSZC-Eötvös DSE előnye 14 pontra nőtt a második helyezettel szemben, így a hátralévő négy találkozó eredményétől függetlenül megnyerte a bajnokságot és készülhet az NB I-es tagságért kiírt bajnoki döntőre.

Kispest SE - DSZC-Eötvös DSE 2:3 (-17, -20, 18, 18, -11)

DSZC-Eötvös DSE: Barnucz Gréta, Fehér Anna Ditta, Vojth Ildikó, Miholecz Melitta, Zolnai Vanda, Németi Rebeka. Csere: Domonkos Kitti, Kovács-Miskolczi Noémi, Molnár Vivien, Tóth Kinga. Edző: Szombathy András.

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb március 23-án, szombaton a Beregszászi Középiskola tornatermében a tavaly Nyugati csoportban bajnok kecskeméti Röpke SE csapatát fogadja.

0 Megjegyzések

Hirdetés