A debreceni repülőtér lenyomta a kassait és a nagyváradit, de még veszteséges

A térségben működő három regionális repülőtér körében a debreceni légikikötő átvette a vezető szerepet, és a legnagyobb forgalmú reptérré válik – mondta Debrecen polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Papp László az egymillió ötszázezredik Wizz Air-utas köszöntése kapcsán tartott tájékoztatón emlékeztetett: a Wizz Airrel a menetrendszerinti járatok elindításáról 2010-ben kezdődtek el a tárgyalások, az első gép pedig Londonból 2012. június 18-án érkezett a reptérre. A légikikötő utasforgalma évről évre rekordokat dönt, tavaly a reptérnek már 380 ezer utasa volt, ami több mint húsz százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.

Az idei várható forgalomról szólva közölte: mintegy 600 ezer utassal számolnak, a 2012-es indulás óta ez lesz a legnagyobb növekedés a reptér életében.

   A kassai és a nagyváradi reptér adataival összevetve a debreceni légikikötő válik a térség legnagyobb forgalmú regionális repterévé – hangsúlyozta. Az önkormányzat elkötelezett a reptér további fejlesztése mellett, a következő években a kormánnyal együttműködve átfogó fejlesztésekre készülnek, amelyek jelentős kapacitásnövelést tesznek majd lehetővé

– fűzte hozzá Papp László.

Radó András Iván, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere elmondta: a légitársaság 2012 óta dinamikus fejlődést ért el Debrecenben. A cég jelenleg 118 géppel szállítja az utasokat, Debrecen pedig bázisreptere a Wizz Airnek, két gépük folyamatosan a városban állomásozik. Tizenegy ország tizennégy desztinációjába, Londonba, Sheffieldbe, Eindhovenbe, Dortmundba, Münchenbe, Bázelbe, Milánóba, Párizsba, Barcelonába, Tel-Avivba, Lárnakába, Moszkvába, Máltára és Palma de Mallorcára indítanak gépeket. A Wizz Air jövőre mintegy 640 ezer jegyet tud majd értékesíteni debreceni járataira – tette hozzá. A sajtótájékoztatón bejelentették: október 5-én a reptéren rendezik meg a Wizz Air Debrecen Airport Run futóversenyt.

0 Megjegyzések

Hirdetés