...

Évadnyitó DebreSlam est lesz a Cafe Conca Doro-ban

A slam poetry egy előadóművészeit műfaj. Estjeinken írni és előadni szerető emberek havi rendszerességgel állnak ki a színpadra, hogy a közösség előtt megméressék szövegüket, produkciójukat. 
A versenyeken a zsűri a közönség soraiból kerül ki, különleges alkalmakkor pedig a kiválasztott nézőkből és meghívott szakmai szereplőkből tevődik össze. A közönség együtt izgulhat a jó produkcióért és azért, hogy a számára szimpatikus figura jó helyezést érjen el, miközben mély, érzelmes, szórakoztató, olykor formabontó előadást hallhat az élet minden területéről.

Most a hetedik évadát kezdi meg a DebreSlam, Debrecen slam poetry klubja. A modern költészeti esteken évről-évre több száz fiatal vesz részt, ahol az előadók által írt művek versenye zajlik a közönség bevonásával.

Az országos művészeti mozgalom debreceni klubjának egyik sajátossága, hogy hazánkban egyedülálló módon úgynevezett tabellarendszert alakítottunk ki, azaz az estek dobogós helyezettjei pontokat visznek tovább, amelyek az évad folyamán összeadódnak.

Júniusban pedig az összesített pontszámok alapján kupagyőztest hirdetünk. Ennek eredményeképpen nem csak az adott eseményen, hanem az egész szezon folyamán lehet izgulni a slammerekért.

Az idei évadban is tervezünk két, a megye határain túlnyúló versenyt:
– Az év vége felé haéadva ismét megrendezzük az országban egyedülálló (és a műfaj szabályainak ellentmondó) Kötelezően Eszközhasználatos Slamet, amely egy keleti régiós nagyverseny is.
– Tavasszal pedig érkezik a VII. DSPV, azaz Debrecen Slam Poetry Verseny, amelyre az ország minden tájáról érkeznek slammerek, és amelynek végén felavatják Debrecen Bajnokát.
A regnáló bajnok egy frissen egyetemistává vált debreceni lány: Szabó-Thalmeiner Dóra.

A 2019/2020-as évadban a DebreSlam közössége által megszavazott ismert könyvek jelennek meg az estek tematikájában. Az első, szeptember 27-i rendezvényünk témája a Harcosok Klubja lesz.

Időpont: 2019.szeptember 27. 19:00
(Kapunyitás) 18:00
Helyszín: Cafe Conca Doro 2.0 – Debrecen, Nyugati utca 32.
Téma: Harcosok Klubja

0 Megjegyzések

Hirdetés