...

Színdarabbal tiszteleg Szabó Magda emléke előtt a Csokonai színésze

Az írónő gyermekkorát, önéletrajzi ihletésű regényeinek világát idézi meg Mészáros Ibolya.
Mészáros Ibolya előadásával tiszteleg Szabó Magda előtt az írónő születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház. 

Szabó Magda, 1917. október 5-én született Debrecenben. A mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tanult, majd tanított, ugyanis 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle.

Egészen 1958-ig nem publikálhatott. Az országos ismertséget a Freskó és Az őz című regények hozták meg neki.

 Számos önéletrajzi ihletésű regényt is írt, ebből az egyik az Ókút, amely gyermekkorát idézi meg és benne szüleit, akiket tündérnek tartott. Ezt a világot idézi meg Mészáros Ibolya, saját maga színpadra állított előadásában. 

Az írónő születésnapján, október 5-én láthatjuk a darabot a Csokonai Színház színészétől.

0 Megjegyzések

Hirdetés