...

A mediációról tartottak konferenciát a Debreceni Törvényszéken

A Debreceni Törvényszék adott otthont 2019. november 7-én a „Közvetítés a közigazgatási perben” című regionális konferenciának, amelyre a bíróság és a megyei kormányhivatalok és társszervek által delegált előadók is felszólalhattak. 
A résztvevőket dr. Kahler Ilona Márta, a Debreceni Törvényszék elnöke köszöntötte, aki örömmel fogadta, hogy ez a regionális rendezvény a törvényszéken megvalósult és reményét fejezte ki, hogy az előadások és a kerekasztal beszélgetés új impulzusokat ad ahhoz, hogy a napi munkában még nagyobb szerepet kapjon a mediáció.

Ezt követően dr. Figula Ildikó, a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke, egyben az ÉAKMRK kollégiumvezetője adott tájékoztatót a közigazgatási perek és a közvetítés témakörben, majd dr. Kiss Árpád, a Debreceni KMB bírája a közvetítés nemzetközi gyakorlatát mutatta be különböző példákon keresztül. A közigazgatási perekben a mediáció lehetőségét dr. Szászi Ádám bíró, dr. Kósa Mariann és dr. Berecki Péter bírósági titkárok mutatták be, akik a bírósági közvetítői hálózat tagjai és a gyakorlatban is részt vesznek ilyen ügyek lebonyolításában.

A kormányhivatalok és társszervek által delegált tagok felszólalásait követte a kerekasztal beszélgetés, amely kiváló alkalmat adott arra, hogy a bíróság és a hatóság képviselői megvitassák, ki milyen lehetőséget lát a mediáció alkalmazására a közigazgatási jogvitákban.

Szó esett arról, hogy melyek a közigazgatási közvetítés sajátosságai, milyen az előnye van a közvetítői eljárásnak vagy éppen arról, hogy mi történik a bírósági közvetítői eljárást követően. A szakmai rendezvény hasznos lehetőséget jelentett az álláspontok kifejtésére és a régión belül elősegítette, hogy rávilágítson a mediáció alkalmazásának pozitív hatásaira.

0 Megjegyzések

Hirdetés