...

Sok érdekes régészeti lelet került elő Debrecen “alól”, különleges előadássorozat indul a Déri Múzeumban

Nyolcezer év történelméről mesél a látogatóknak a Déri Múzeum új előadássorozata. A november 22-én útjára induló találkozókon „A cívis város régészeti öröksége” címmel Debrecenben és a közigazgatásilag hozzá tartozó területeken előkerült leletek alapján tanulmányozhatjuk múltunkat.

Az újkőkortól a múlt századig, „Nyilas Misi koráig” gazdag anyag került elő, különösen az elmúlt harminc év földmunkával járó beruházásait megelőző, a törvény által előírt feltárások nyomán. A város alatti építkezési, felújítási munkák kapcsán összesen több mint 37 hektárnyi területet sikerült feltárni.

Ez a 60-nál több helyszín sajátos mozaikjával színes képet tár elénk a város föld alatti múltjáról. E folyamat kapcsán beszélhetünk Debrecenben városi régészetről.

Az első előadás november 22-én, 17.30-kor kezdődik, címe: Az első földművelők – Az újkőkor időszaka Debrecen környékén.
Az újkőkor – Kr. e. 6300-4400 – az első földművesek kora az emberiség történetében. A korábbi évezredek (tízezredek – százezredek) élelemgyűjtő, vándorló vadászhordái után állandó telepeket hoznak létre, ahol állatokat tenyésztenek és növényeket – mindenek előtt a kenyéradó és söralapanyagot képező gabonát – termesztenek.

Házakat építenek, amelyek körül mindennapi életüket élik: házi ipari tevékenység – élelemtárolási technikák – közös hiedelemvilágon alapuló rituális élet. Ezt a viszonylag gyors változást az emberiség történetében egyes kutatók „neolitikus forradalomnak”, ma inkább a „neolitizáció” folyamatának nevezik.

(Előadó :Hajdú Zsigmond régész-főmuzeológus)

0 Megjegyzések

Hirdetés