...

Videó: földre vitték a sorozatbetörőket a debreceni rendőrök

A debreceni rendőrök elfogták azt a társaságot, akik több lakásba is betörtek.

A rendőrségre 2019 szeptemberében érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek betörtek egy debreceni lakásba.

A bűnügyesek az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján nyomozást indítottak, amely során látókörükbe került egy társaság, akiket több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba lehetett hozni.
A nyomozók a három férfit 2019. november 5-én Debrecenben elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A bűnügyi osztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 20, 26 és 47 éves férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint három debreceni lakásba törtek be és onnan készpénzt, valamint ékszereket loptak el.


A nyomozó hatóság a maglódi lakosokat bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. november 8-án elrendelt.

Velük szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

0 Megjegyzések

Hirdetés