1500 forintért verték össze kegyetlenül a 94 éves nénit Pocsajban

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a három pocsaji férfi ellen, akik értéktárgyak megszerzése céljából betörtek a 94 éves asszony házába és őt brutális módon megverték.

A két felnőttkorú és a fiatalkorú vádlott közeli rokonok, 2019. július 25-én valamennyien Pocsajban az idősebb vádlott lakóhelyén tartózkodtak, főztek és szeszes italt fogyasztottak. A késő esti órákra az összes ital elfogyott, a beszélgetés során a fiatalkorú vádlott felvetette, hogy látott a településen egy idős asszonyt, aki aranygyűrűt viselt és rávette társait arra, hogy szerezzék meg a sértett gyűrűjét és egyéb értéktárgyait.

A vádlottak éjfél körül közösen megállapodtak a bűncselekmény elkövetésében. Az idősebb vádlott három maszkot készített, majd magához vett egy feszítővasat és egy pár gumikesztyűt. 2019. július 26-án a kora hajnali órákban megjelentek a sértett házánál, a kerítésen mindhárman beugrottak az udvarra. A ház hátsó bejáratához mentek és a közeli teraszajtón a leengedett redőnyt kézzel feltolták, majd a teraszajtót közös erővel benyomva behatoltak az épületbe.

A vádlottak a ház valamennyi helyiségében értékek után kutattak, azonban nem találtak sem készpénzt, sem egyéb számukra hasznos értéktárgyat. Ezután a teraszajtón át kimentek és rövid idő elteltével megállapodtak abban, hogy behatolnak a sértett lakószobájába, megszerzik a nála lévő aranygyűrűt és egyéb értéktárgyakat. Az idős asszony a zajra felébredt, feléjük indult, ekkor a fiatalkorú vádlott őt ököllel a fején megütötte, ezután a gyenge fizikumú sértett a földre rogyott. A fiatalkorú vádlott a földön fekvő idős asszonyt megrugdosta, miközben pénzt követelt tőle, később az ujján lévő két aranygyűrűt lehúzta és eltette. A vádlottak a sértett szobáját átkutatták, a fiatalkorú vádlott eltette a sértett pénztárcáját a benne lévő 1.500,- Ft-tal. Ezután a vádlottak távozni akartak a helyiségből, azonban észlelték, hogy a sértett még életben van, ezért az idősebb és a fiatalkorú vádlott visszament hozzá, közösen tovább ütötték és rugdosták. A vádlottak a betört teraszajtón át távoztak az épületből és elhagyták a sértett ingatlanát.

A vádlottak bántalmazása következtében a 94 éves asszony a fején és a nyakán szenvedett többszörös csonttöréses, illetve hámhorzsolásos sérülést, valamint lágyagyhártya alatti vérzést. A sértett a gyors és szakszerű egészségügyi ellátás ellenére 2019. augusztus 18-án meghalt. Az idős asszony által elszenvedett sérülések és a halál között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg, a bántalmazás nélkül halála az adott időpontban nem következett volna be.

Az eljárás során a nyomozó hatóság a vádlottaktól az ellopott két aranygyűrűt lefoglalta, majd kiadta azt a sértettnek, ezáltal a bűncselekménnyel okozott anyagi kár jórészt megtérült.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottak ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban a két felnőttkorú vádlott vonatkozásában halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, a fiatalkorú vádlott esetében fiatalkorúak börtönbüntetése és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség a vádiratban mindhárom vádlott vonatkozásában mértékes indítványt is tett arra az esetre, ha a vádlottak a törvényszék előkészítő ülésén a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését beismerik.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések